Kiskorú képzőművészek kiállítása

Egyéb

     A Magyar Nemzeti Galéria pályázatával lehetőséget nyújt a legfiatalabb korosztálynak, hogy szabad alkotómunkájuk eredményeit bemutathassák az intézményben. A galéria az ország összes általános és középiskolás korosztályt tanító intézményét megkereste idén februárban. A munkák beérkezési határideje 2007. május 7-e volt.
     A megadott időpontig több mint 3000 munka érkezett be 230 iskolából. Többszörös zsűrizés után 200 alkotást választottak ki, melyeket június 7-étől a galéria III. emeleti kiállítótermeiben egy kamarakiállítás keretein belül nézhetnek meg az érdeklődők.
     A díjazottakat korosztályonként, illetve a beküldő iskola típusa alapján választotta ki a zsűri. Öt-öt alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás, művészeti iskolás és speciális képzésben részesülő diákot ismert el a grémium, de jutalomban részesítette a kiemelkedő alkotásokat beküldő gyermekek felkészítő tanárait is.