Koji Hagiuda filmjében a gyerekek és felnőttek világa között furcsa kommunikációs szakadék húzódik, a felek között alig vannak kapcsolódási pontok. A szülők semmit nem tudnak csemetéikről, a gyerekek pedig szorosan összezárnak a felnőttekkel szemben. De nem csak a szülők számítanak ellenségnek, a gyerekek nem állhatják fiatal tanárnőjüket sem, aki annak ellenére, hogy elvileg roppant liberális elveket vall, gyakorlatban egy merev, hisztérikus zsarnok. Mégis, ő az, aki a tanári kar és a szülők szemében rebellisnek számít, köszönhetően annak, hogy szeretné a szexuális felvilágosítást érthetőbbé és szemléletesebbé tenni a gyerekek számára, egyrészt végre nevén nevezve a nemi szerveket, másrészt apró, kicsit röhejes textilbabákkal szemléltetve magát az aktust. Ez a kezdeményezés roppant szigorú elutasításra talál a konzervatív általános iskolában tanító tanárok körében, olyannyira, hogy szinte rögtönítélő bíróság elé állítják a fiatal nőt egy értekezlet keretében. Mégis, ugyanaz a tanárnő, aki könnyes szemmel kardoskodik amellett, hogy a szex nem más, mint kommunikáció két egymást szerető ember között, és hogy a gyerekeket igenis, fel kell világosítani, különben teljesen torz képzeteik lesznek a titkolózás miatt, idegesen elhajtja tanítványát, amikor az a felvilágosító óra hatására rádöbben, hogy gyereket vár.
A kislány, Haruna, aki már végigasszisztálta nővére barátnőjének "botrányos" abortuszát, szinte teljesen egyedül marad titkával, és úgy dönt, megtartja a gyereket. Pontosabban, mivel csak tíz éves, és csak minimális ismeretei vannak a terhességről, eleinte inkább nem dönt, csak csodálkozva figyeli, mi történik vele. Egyetlen barátja van, egy félénk kissrác, aki mellette áll, de a felnőttek mind átnéznek az egyre terebélyesedő pocakon. Haruna mintha láthatatlan ember lenne, nem csak az iskolában, hanem a saját családjában is, ahol hiába él együtt három generáció, a népes famíliából senkinek nem esik le, hogy valami történt, csupán a süket nagyapa tesz olykor egy-egy megjegyzést, amit nevetve, legyintve hárítanak el a többiek.
A Gyerekek gyermeke sokak kedvence lesz, annyira melegszívű, érzelmes történet. Mintha egy anti-Legyek ura sztori lenne, hiszen ez egyszer nem káosz és erőszak jár a szabadon hagyott gyerekek nyomában, hanem szolidaritás és makacs kiállás az élet védelmében. Ezek a gyerekek ahelyett, hogy szétszednék a leggyengébbet - aki jelen esetben Haruna - inkább összefognak és megvédik őt, méghozzá úgy, hogy egyetlen felnőttet sem avatnak be. A hadműveletet az osztályfelelős, egy komoly, zárkózott kislány vezeti, akiben mindenki megbízik, ő az, aki serényen könyvtáraz a terhességről, rábírja a többieket a titoktartásra, kiosztja a feladatokat, és ha kell, ravaszul félrevezet mindenkit. Maga a szülés, az iskola melletti kamrában roppant megindító: mindenki tud valamit, valami apróságot, ami nélkül nem sikerülne az egész, de így, együtt képesek rá, hogy mesés szerencsével és elszánt komolysággal világra segítsék a jövevényt.
A film végére megfordulnak a szerepek, a jobb érzésű felnőttek (a fiatal tanárnő, az egyik fiú nőgyógyász papája) rádöbbennek, milyen keveset tudnak a gyerekekről, és ők maguk milyen tehetetlenek lettek volna hasonló helyzetben. A felvilágosító órát ez alkalommal a gyerekek tartják, akik elmesélik, hogyan segítették világra Hauna kisbabáját a magzatvíz elfolyásától a köldökzsinór elvágásáig. Humánus, érzelmes, szelíd humorú, megindító film Koji Hagiudáé, emlékezetes, felkavaró élmény.
