A
Hétköznapi pár az európai szerzői filmesek válasza a
Vírus-féle járványfilmekre: ugyanazt a témát járja körül, de a fertőzés megfékezésére tett, elszánt kísérletek vagy a katonaság intézkedései helyett egy szerelmespárra és az élet édes-bús szépségére helyezi a hangsúlyt. Teszi mindezt olyannyira poétikusan, hogy ha csak még egy sóhaj felszakadna, még egy könnycsepp legurulna valaki arcán, még egy költői kép elhangzana, az már beillene művészfilm-paródiának is ? de a
Hétköznapi pár végeredményben még innen marad a líraiság és a sziruposság lápos határvidékén. (Igaz, az a jelenet, amelyben egy avantgárd művésznő a krízishelyzetre adott adekvát válaszként hegedűszóval kívánja újra megjeleníteni a vírus miatt mindenki számára elveszett ízeket, változtatás nélkül átemelhető lenne a paródia-verzióba.)
|
|
| Eva Green és Ewan McGregor |
A
Hétköznapi pár járványa érdekes ötletkísérlet: az emberek fokozatosan elveszítik érzékeiket, a szaglástól kezdve az ízlelésen át a látásig. Más káros hatás nincs ? legfeljebb az újabb tüneteket megelőző érzelmi kitörések a spleentől a hirtelen agresszióig ?, s eleinte a hangsúly sem valamiféle szociográfiai igényű, poszt-epidemikus világábrázoláson van, hanem a fertőzés által elvesztett és újra megtalált dolgokon. Mert a szagokkal együtt ? veti fel a film ? elvesznek az illatok által felidézett emlékek is; az ízlelés elvesztésével fontosabbá válik az étel hőmérséklete, állaga; a látás és hallás elvesztésével pedig az emberek érzékibb, bensőségesebb módon kell, hogy közeledjenek egymáshoz. Szép, sőt egész okos gondolatok ezek ? de úgy tűnik, hogy
David Mackenzie rendező és
Kim Fupz Aakeson forgatókönyvíró pontosan ennyit, és nem többet szerettek volna közölni a filmmel.
Csakhogy ez nem tölt ki annyi időt, amennyiért filmet szokás készíteni, így aztán valamivel mégis ki kellett bélelni a melodrámát és az érzékelésről megfogalmazott állításokat. Így hát jobb híján maradt mégis a Hollywoodból ismert poszt-epidemikus világábrázolás ? többnyire érdektelenül és igencsak elnagyoltan, olyan közhelyes megoldásokkal, mint az istenítéletet hirdető vallási fanatikus szembeállítása a közel-keleti terrorizmust emlegető bürokráciával. Emellett pedig az Eva Green és Ewan McGregor segítségével felvázolt szerelmi szálra is túl sok idő jutott ? de mivel a szerzőknek tényleg csak az érzékelésről voltak érvényes gondolataik, ez a szál is megmaradt egy klisékből összerakott Hollywood-utánzatnak.
Tenni kéne valamit a rövidfilm-ipar felvirágoztatásáért ? ez is milyen érdekes darab lett volna, ha megmarad harmincöt percesnek!
