Megismerhette a Cromwell uralma alatt álló London mindennapjait, egy katolikus főiskolán protestáns kémnek nézték, beállt a pápai Svájci Gárdába és őrizte a svéd királynőt is. Mindeközben varjútollal három kötetnyi naplót írt élményeiről, amelyet nemrég fedeztek fel, és hamarosan részleteiben megjelentetik majd.
James Fraser 1634-ben született, tanulmányait Aberdeenben folytatta, majd lelkészként tevékenykedett Wardlaw-ban (a mai Kirkhillben). Tekintélyes tudós, író és költő is volt, aki gael és angol nyelven egyaránt írt, és jártas volt a latin és héber nyelvben. Kevés kézirat maradt ránk tőle, az útinapló ezek egyike. Felfedezését a véletlennek köszönhetjük: az Aberdeen-i Egyetem munkatársai ugyanis egy új könyvtár építése miatt leltároztak a történelmi gyűjteményben, és ekkor találtak rá az utalásokból ismert naplóra.
London a 17. században
Amikor Fraser 1657-ben elindult útjára, Anglia éppen Cromwell protektorátusának végnapjait élte. Ugyanebben az évben szavazta meg a parlament a postahivatal felállítását, és ekkor érkezett először Angliába a később nemzeti itallá vált tea. Indulásakor ezt írta: "Anglia most mély hallgatásba, alvásba és letargiába merült. Minden erejét kivette az 1637 óta tartó polgárháború, amely most végre befejeződött, mivel a királyi hadsereg 1651. szeptember 3-án Worcesternél vereséget szenvedett."
Útja Aberdeen városán keresztül Edinburghbe vezetett, majd Newcastle-ba lovagolt, de tovább már hajón utazott, mivel a szárazföldi utakon útonállók leselkedtek az utazókra. Londonban megtekintette a Whitehall-t, I. Károly akkor még létező palotáját és részletes beszámolót közölt a bűnözőkre kirótt különböző büntetés formákról.
Fraser találó jellemzésekkel tűzdelt szórakoztató naplót írt. Cromwellt például termetre magas és rendkívül tekintélyes figuraként mutatja be, aki azonban legnagyobb megdöbbenésére nem követi a divatot. Az angolokat egyébként nagy húsevőként jellemzi, akik felettébb sokat olvasnak.
Térkép a 17. századi turistáknak
1657 decemberében átkelt Franciaországba, onnan Spanyolországba utazott, majd 1658 májusában végre megérkezett Itáliába. A XVII. századi "érzékeny utazás" antibiotikumok és védőoltások nélkül meglehetősen veszélyes vállalkozás volt. Nem sokkal Fraser érkezése előtt például még éhínség, pestis és háború sújtotta Franciaországot és Itáliát, s Nápoly kikötőjében közel 400 ezer ember pusztult el. Fraser szerencsére komolyan nem betegedett meg, bár a Pisa felé vezető úton megsérült a bokája. Ekkor egy skót orvos ápolta és vezette végig a városon. Megtekintették a híres ferde tornyot is: "A torony kelet felé dől, úgy tűnik, mintha el akarna dőlni, mégis szilárdan áll. Azt mondják már eleve így építették, vagy megsüllyedt. Akárhogy is, ez Itália egyik csodája."
1658 júniusában érkezett Rómába, ahol a következő év tavaszáig maradt. A hosszú tartózkodás miatt munkára volt szüksége, és 1658. július 7-én beállt a pápa Svájci Gárdájába. "Az új palotában kapott elhelyezést a svéd királynő, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a pápa őrsége vigyázott rá. Én is gyakran álltam őrséget a kapuja előtt." Meglátogatta a zsidó közösséget is, és együtt olvasott fel velük héber nyelven. 1659-ben aztán elhagyta Itáliát és Németországon, Ausztrián, Magyarországon keresztül Hollandiába utazott, majd 1660-ban visszatért Skóciába.
"Minden kétséget kizáróan ez az egyik legizgalmasabb lelet, amit valaha találtunk. A XIX. századig magánkézben volt, majd száz évig az egyetem falai között rejtőzött. Korábban egy rövid bejegyzést olvastam egy XVII. századi naplóról, amelyről aztán kiderült, hogy felbecsülhetetlen értékű kincs. Ebből a korból nem maradt fenn más skót útikönyv" - mondja Peter Davidson, a reneszánsz tanulmányok professzora. "Fraser korántsem nevezhető jómódúnak, kiadásait valóban a minimálisra kellett szorítania. A kispénzű turista XVII. századi változatát képviselte, aki ugyanakkor izgalmasabb és részletesebb leírást adott a meglátogatott műemlékekről, gyűjteményekről, épületekről, templomokról, mint a tehetősebb és kényelmes utazók."
