Kiss Adrian az easttopics galériában látható Lethal Dose of Time című kiállításán látható installációi kicsit olyanok, mint föld alól előkerült régészeti leletek, amelyek bizonyos szempontból összekapcsolják az elmúlt és a jövő időt is. A kiállításról, a munkák születéséről és azok szimbolikájáról kérdeztük az alkotót.
Milyen módon kanyarodtál az ásatások felé?
Egy New York-i ösztöndíj során jöttem rá, hogy a korábbi munkáim zöme klinikailag tiszta, tűpontosan megdizájnolt, steril mű. Az a vágyam, hogy romlottabbá tegyem őket, hogy ne legyenek olyanok, mintha épp a futószalagról jöttek volna le. Korábban sok feladatot kiadtam bizonyos szakembereknek, így az elkészítési folyamat lényegi része mások kezében volt. Hiányzott, hogy én fessek, hogy magam készítsem el az ötleteim, hogy legyen egyfajta kockázat: vajon meg tudom-e csinálni azt, ami a tervrajzon van.
A korábbi munkáimat is szerettem volna a föld alá ásni, hogy megnézzem, mi történik velük a környezeti erők hatására. Ebből a gondolatból jutottam el az ásatásokig: a feltárások vizualitását kutattam. Az ásatásokon előkerült tárgyakhoz hasonlókat szerettem volna készíteni: olyanokat, amelyeknek egykor volt valami jelentése, funkciója, de mára az már elveszett.
Hogyan született meg a mostani kiállítás címe?
A Lethal Dose of Time halálos dózisú időt jelent. Az idő, az elmúlás, a halál egyaránt benne van ebben a címben. Ezzel elég pontosan le lehet írni a most látható négy munkát, az XOX-et, a Durva kocsit, a Leather towel 2-t és a Body wrapped in active dunyha címűt.
Az XOX motívumai különféle őskövületeket is felidézhetnek bennünk.
Ez a legelső munka, ami elkészült. Festeni akartam, ami nálam azt jelenti, hogy textúrát adok a képnek, sok réteget viszek fel, majd ötletszerűen festek rá. A csemperagasztótól olyan hatása van ennek a képnek, mint egy reliefnek. A kutatómunka során talált őskori használati tárgyak, edények, fegyverek feliratait vegyítettem graffitikkel, tagekkel. Az egész kompozíciót pedig úgy alakítottam, hogy különféle antropomorf alakokat rajzoljon ki.
Ez az előidézett romlottság vagy „koszosság” jelen van az Aktív dunyhába csavart testben is, hiszen míg a korábbi Dunyháid vakítóan fehérek voltak, addig ennek színe inkább földes.
Ez a dunyha már korábban elkészült, most csak annyi történt vele, hogy összecsavartam és kitömtem szárított növényekkel úgy, hogy kvázi testet formáljon. Az anyagválasztás sem steril: egy durva, rosszabb minőségű, természetes lenvászont választottam hozzá. Rá van applikálva egy égetett bőrdarab is: az égésnyomok szépen elszínezték ezt az anyagot. A bőrön látható steppelt minta egy matyó tulipánt és egy másik virágot rajzol ki. A vászonra pedig a Durva kocsi szabásmintája került. Ezek olvashatatlanok így, de ezzel kapcsolódik össze a két munka.
Általában helyspecifikus munkákat készítesz. Hogyan viszonyulnak egymáshoz a most kiállított, nagyméretű munkák és az easttopics tere?
Ez az első olyan anyagom, ami nem helyspecifikus. Általában úgy dolgozom, hogy az aktuális projektet az adott tér köré építem. A karantén ideje alatt sokkal többet tudtam a műtermemben lenni, és az ötletfoszlányaim elkezdtek önállósodni, műtárggyá nőtték ki magukat. Ezt a négy alkotást kellett úgy elhelyeznem a térben, hogy működjenek. Az easttopics tere bonyolult, tele van boltívekkel. Az volt a célom, hogy a nagyméretű, szögletes formájú munkákkal mintegy kidíszítsem a teret.
A két nagy munka, az XOX és a Durva Kocsi oltárszerűen hat ebben a térben.
Törekszem is arra, hogy e gigantikus munkáknak adjak valamiféle monumentalista beállítást: ha már nagyok, akkor minél jobban hassanak ránk. Kicsit valóban oltárszerűek ezek az installációk, már a megvilágítás miatt is.
Hogyan vannak bevilágítva ezek?
A nagy munkák két oldalról egyenletesen kapnak fényt, ennek olyan a hatása, mintha (luxus)termékek lennének, amiket egy tökéletesen bevilágított white boxban fotóztak le. A Durva kocsi nagyon plasztikus, ezért a világítás irányától függően egészen más arcát mutatja. Az a tervem, hogy legközelebb aszimmetrikusan világítom meg, úgy megint más hatása lesz.
A kiállítás fő munkája az Untitled (Durva kocsi). Mit szimbolizál ez az óriási, fehér alakzat?
A Durva kocsi is egy maszkulin kompozíció. A cím Fenyvesi Áron fiától ered, aki a hatalmas autókra hivatkozik mindig így: ezeknek a kocsiknak van egyfajta durva, agresszív formájuk, amit megpróbáltam átültetni ebbe a munkába. Ugyanakkor nemcsak ezekben a futurisztikus, modern tárgyakban érhető tetten ez a maszkulin forma, hanem az archaikus világban is: az álarcok vagy a támadásra készülő lények is ilyen megfélemlítő alakzatot vehetnek fel. Ebben a kompozícióban így vegyül egymással a régi és az új, a természetes és a mesterséges.
A munkáidban előszeretettel teszed egymás mellé a szintetikus és természetes formákat. Hogyan hozod össze ezt a kétféle minőséget?
A kompozíciót alkotó fehér elemek egy fehér, műanyagszerű külsőt kaptak. Ezt a szintetikus formát a háttér földes, természetes színeivel tompítottam. A munka előtt látható egy vízzel teli, rozsdás medence: maga a víztükör és annak a színe is a természetet idézi fel bennünk.
A víz visszatükrözi a fehér formát, így az egész installációnak lesz egyfajta nosztalgikus hangulata.
Ez egy időben változó munka, ami már kikerült a steril környezetből, amire hatnak a fizikai törvények és, ami felett már eljárt az idő. Így értelmezve ez a kompozíció pusztán valaminek az emléke, van benne egyfajta melankólia is. És ha innen közelítünk, akkor a fehér elemek sem csak futurisztikusak, hanem archaikusak is. Olyan csontokra is asszociálhatunk, amelyek egy ásatás során kerültek újra a felszínre. Az elmúlt és a jövő idő is összeér benne. De az elmúlás ugyanúgy jelen van a többi munkában is: az Aktív dunyhába csavart testben például a szárított növények jelképezik ezt.
A Durva kocsin van két kisméretű rajz is. Ezeknek mi a szerepe ezen a kompozíción?
Az egyik a saját rajzom két oválisról, a másik pedig egy cigisdobozról kivágott gége képe. A munkáimban visszatérő motívumok a (test)nyílások. Ezek az alakzatok akkor kezdtek el foglalkoztatni, amikor agyagtárgyakkal dolgoztam: ezekből a vízhordókból, vázákból alakultak ki az oválisaim. Az eredeti tervem szerint sokkal több rajz került volna erre a munkára: úgy működtek volna, mint hirdetőoszlopon a falragaszok. Végül ezt elvetettem, viszont lesz egy sorozatom, aminél már bátrabban fogok ezzel kísérletezni.
Hogyan készülnek el ezek a munkák?
A karantén alatt sok időm volt, ezért megpróbáltam mindent saját magam elkészíteni. A folyamat úgy néz ki, hogy sokat rajzolok és ötletelek papíron és digitálisan, majd elkészül a dizájn, ezután jön a megvalósítás. Korábban a tervrajzig és a dizájn elkészítéséig dolgoztam a munkán, majd a konkrét kivitelezést kiadtam különböző szakembereknek. Most viszont a meglévő tudásomat alkalmazva a két kezemmel dolgoztam a textilmunkák steppeléseit leszámítva. Laborrá változott a műhelyem, volt időm kísérletezni. Ha mással készíttetem a munkát, akkor a leginkább a kommunikáción múlik, hogy milyen munkák születnek, most pedig a technikai tudásomtól függött a végeredmény.
A Bőr törölköző 2. steppeléseit is egy varróval készíttetted. Hogyan alakult ennek a mintája?
Ez a második törölközőm, ami elkészült. Nagyon nehéz hozzá tervrajzot készíteni, mivel előre nem igazán lehet látni, hogy a steppelés által kirajzolt plasztika fog-e működni. A vonalak éles szögekben futnak össze, egy testet is kirajzolnak, sok ismétlődő motívum látható rajtuk, amelyeknek van egy bizonyos irányuk, így egy dinamikus kompozíciót alkotnak. Az ásatás tematikához is kapcsolódnak ezek a rajzolatok: a tervezésnél csontvázak, csontok alakzatait is átemeltem a munkára. Ezt a művet is installációként fogom fel: a törölközőt egy fénykörrel világítottam meg, ami egy égitestet, egy természetes fényforrást szimbolizál.
Nálad az alkotófolyamat fontos része a kutatómunka, a motívumgyűjtés. Hogyan találsz rá az inspirációs forrásként működő képekre?
Az ötleteim mappákban rendezve gyűjtöm: a laptopom asztalán közel 30 ilyen dosszié van. Ezeknek leíró címeket adok, amik gyakran az elkészült munkák címei lesznek. A mappákba olyan képeket és írásokat gyűjtök össze, amelyek a lehető legjobban megközelítik a fejemben levő ötleteket. Ezek halvány koncepciók az elején, majd ahogy egyre több képet találok, úgy kristályosodnak ki.
A motívumgyűjtés sokszor egy brainstormingolás eredménye: több órán keresztül ülök a gép előtt és kutatok a képek után. Beindulnak az asszociációim. Aztán, amikor már tele a fejem a képekkel, akkor néhány napig hagyom, félreteszem a mappát, majd újra előveszem. Így alakul ki fokozatosan a kompozíció.
Mi izgat jobban: maga a munkafolyamat vagy a kész mű?
Ha elkészültem egy kiállítás anyagával, onnantól nem pörgök tovább a munkákon. A kiteljesedés maga a munkafolyamat, annak ellenére, hogy sosincs katarzisom. De az alkotás miatt csinálom az egészet: az ötletelés, a szikra, a csinálás tart lázban. Az elkészült munka inkább megkönnyebbülés: félretehetem a problémát, ami addig foglalkozhatott és mehetek tovább. Kevés munkát szeretek annyira, hogy később is szívesen nézegessem.
Melyek azok a motívumok, amelyek a kezdetek óta elkísérnek?
A testnyílásokat már említettük, a testiség nagyon érdekel. Ezenfelül van az úgynevezett aktív formám, amit előszeretettel használok. Ez egy olyan háromszög, ami úgy tűnik, mintha mozogna, haladna valamerre. Ezért is nevezem aktívnak. Jelen van például az Active rail munkámban, de a Durva kocsiban is megtalálható. Az anyagok tekintetében a kezdetek óta szívesen dolgoztam bőrrel, amit ma már egyre inkább leváltanak a fenntarthatóbb textilek, a vászon és a műbőr. A bőrt is talán amiatt kedvelem, mert ez áll a legközelebb a testhez.
Milyen terveid vannak?
Két kiállításon dolgozom épp. Szeptember közepén a Pince Galériában egy kísérleti anyagot mutatok be: párnákból, paplanokból készítek testeket. Október körül pedig az Aqb alatt levő pince-bányarendszerben lesz egy csoportos kiállításunk Boros Lőrinccel: itt kilenc Dunyhát szeretnék megmutatni, ami úgy működne, mint egy kollekció. A kilenc közül az egyik tavasz óta a Trafó tetején van. Kíváncsi vagyok, mit tesz vele az időjárás.
A kiállítás szeptember 19-ig látogatható az easttopicsban.
