Hopp, hangosan gondolkodom - ez jó, ebből még lehet valami, hiszen máris magamról írok (v.ö.: Csak én bírok versemnek hőse lenni). Hogyan viselem az időjárás viszontagságait? Mennyire vagyok fáradt? Hányszor öltöztem át naponta? Mit ettem az utóbbi napokban? Hány éjszakát-hajnalt töltöttem a ház előtt a sörsátori padoknál? Hány volt szerelmemmel futottam össze? Rosszul, mert utálom a nyarat; nagyon; nem számoltam; nem emlékszem rá, de különben is, nem mindegy; nagyon keveset, mert a Kisvárdai Lapok olvasóinak igényeit ki kell elégíteni; eggyel, de belé is csak plátóian és nyolcévesen, az meg nem számít. Bevallottam neki, erre csak annyit mondott, hogy azon, hogy belészerelmesednek, mindenki túlesik. (Jól van, menni fog ez!) Strandhíradni sem tudok, mert strandra nem járok. Legyen a téma a harangszó? Nem, nem fog ez menni. Feladom. Egyáltalán: érdekel ez bárkit is ilyenformán?
Írjak Várda főutcájáról? Tavaly fotóillusztrációkkal emlékeztünk meg a pornócukrászdáról. Az Ali baba kínai büféről, ahol étkezési színházi jegyet elfogadnak, idén tettek említést e fórumon is. Van még egy Kisbestia nevű gyerekdivatáru-üzlet. Ez a téma is kifulladt.
Most akkor írjak az előadásokról? De melyikről is? Arról, amelyiket nagyon untam, amelyiken ógörög tragédiasága ellenére fel-felröhögtem, vagy arról, amelyik meggyőzött, hogy csak kicsit kellene akarnom, és dilettantizmusom ellenére is komoly színpadi karrier várhatna náluk? Inkább ne, mert nem szeretném vitriollal összepacázni e szép kerek jubileumot, pedig ez a zöm. Szerencsére közben azért vannak olyan finom kis míves munkák is, mint a Szomorú vasárnap Szabadkáról Pálfi Ervinnel, G. Erdélyi Herminával és Szőke Attilával. Akik egyébként azért rohantak haza, mert a Záróra című előadásból filmet forgatnak. Remélem, a díjátadásra vissza kell jönniük.
