Egy nagyon koncentrált forgatási időszak után öröm a közönség számára minden alkalom, amikor színpadon láthatja: nemsokára például Závada Pál nagysikerű regényének színpadra vitt változatában, a Jadviga párnájában. Mennyire élvezhető az előadás annak, aki nem olvasta a művet?
Az idei évem valóban a film jegyében telt, aminek nagyon örülök, így viszont kevesebbet tudtam színpadon lenni. Ám decembertől ismét játszom a Jadviga párnájában: nagyon nehéz egy három síkon mozgó regényt betűhíven és minden aspektusából lekövetni egy színdarabban, majdhogynem lehetetlen, úgyhogy szerintem nem is a regényt kell számon kérni, hanem egy különálló előadást, amely a maga módján hat. A Hargitai Iván által rendezett produkciónak nagyon erős sodrása van, a történetben megjelenő szerelmi háromszög önmagában is nagyon izgalmas, de ha ez nem lenne elég, a többek közt Szokolay Dongó Balázs által szolgáltatott zene ? mely a görög tragédiák kórusát idézi ?, a Ladányi Andrea által megkoreografált mozgás a színészi játékkal együtt remélem, különleges élményt ígér. Úgy gondolom, hogy elgondolkodtató darabot sikerült létrehozni, melyben számítunk a nézők szellemi közreműködésére.
A darab úgyszólván hazatér decemberben, hiszen az elmúlt fél évben csupán a vidéki közönség élvezhette?
Igen, és ezek között voltak szabadtéri előadások is Pécsett és Balatonföldváron, melyekkel kapcsolatban voltak félelmeink a kollégákkal, a Jadviga párnája ugyanis egy intim térbe tervezett, nem kimondottan nyári, szórakoztató szabadtéri előadás, melyet egy hűsítő fröccs mellett szúnyogdongásban néz meg az ember. A nyári játszóhelyekről tudni kell, hogy akár 800-900 főt is képesek befogadni, így tartottunk tőle, hogy mennyire tudja az embereket majd beszippantani a történet. Azt kell, hogy mondjam, kellemes csalódás ért, hiszen mindkét előadás csodálatos volt, annak ellenére, hogy alapvetően nem szeretek szabadtéren játszani, mert azt gondolom, ilyenkor szétfolynak az energiák. Pécsett a Káptalan utcai szabadtéri színpadnak nagyon meredek a nézőtere, előadás előtt néhányan fel is mentünk a legutolsó sorába, és a többieket, akik a színpadon maradtak, olyan piciben láttuk, mintha hangyák lennének. Tartottunk tőle, hogy mennyire sikerül átemelődnie így a színpadon zajló dolgoknak, de úgy érzem megnyertük a csatát.
Nem ez volt az egyetlen győztes küzdelem, hiszen júniusban megkapta az Arany Nimfa-díjat, nyár végétől pedig egymást érték a jobbnál jobb filmes munkák.
Mindenféle mellébeszélés nélkül mondom, hogy az Aglajával kapcsolatos díjeső, legfőképpen a Nimfa-díj teljes váratlansággal zúdult ránk. A filmnek köszönhetem azt is, hogy szerepet kaptam a Houdini című amerikai mini tévésorozatban, ahol az Adrien Brody által játszott Houdini édesanyját alakítom. A casting director ugyanis kiajánlotta az Aglaját, melynek megtekintését követően hívott személyes találkozóra a Houdini rendezője. Érdekes az élet, hiszen 3-4 évvel ezelőtt éppen a Nagycirkuszban vettük fel az Aglajának azt a jelenetét, melyben a manézs felett lebegtem, most pedig egy egészen más történetben és körítésben, de visszatértem a cirkuszba. Sőt a Houdini stábjából többen részt vettek az Aglaja elkészítésében is, így még közös nosztalgiára is volt lehetőség. Például most azzal az elefánttal forgattam, akit 3-4 évvel ezelőtt Balatonlellén láttam egy előadásban, amikor még az Aglajára való felkészülés során megnéztem egy cirkuszi előadást, amely az országban egyedüliként elefántszámot is bemutat. Úgy látszik tehát, hogy néha a dolgok összeérnek, az életnek körforgása, ritmusa van, mely olykor visszavezet bizonyos emberekhez, eseményekhez.
Nem hiányzott közben a színház?
Igazából az elmúlt évek kihagyása után volt mit bepótolni a filmezést illetően. Most végre annyit forgathattam, hogy nem is volt időm a színházra gondolni, nem jutott rá alkalom, hogy érezzem a hiányát. Nagyon kevés előadásban szerepeltem ősszel, nem is voltam benne a Katona első pár bemutatójában. Furcsa érzésként éltem meg, hogy amikor egy-két előadás erejéig visszatértem a színpadra, zavarban voltam, a hangom sem volt a helyén. Elszoktam ugyanis az erőteljesebb tónusoktól, mindent ?szoba hangon? próbáltam megoldani, mint a filmforgatásokon, így kellett hozzá kis idő, hogy átálljak. Decemberben viszont már elkezdjük próbálni Ascher Tamással a Katona új darabját, a Fényevőket, melynek alapját Gorkij A nap fiai című 1905-ben írt műve adja. Már nagyon várom ezt a munkát, szeretek Ascherrel dolgozni, addig viszont minden szabad percben azon vagyok, hogy összerántsam a családot.
Ez hogyan sikerül a rengeteg teendője mellett? Ha jól tudom, szeptembertől a gyermeke iskolás lett, így a szülői értekezletek is bekerültek a határidőnaplójába.
Az elmúlt pár hét nagyon feszített volt, az egyik hétfőn még Bulgáriában ébredtem, négy napra rá pedig már Lengyelországban tértem nyugovóra, a kisfiunkat viszont előre felkészítettük erre, mindent megbeszéltünk vele, így nem volt semmi gond. Nagyon komoly hátteret biztosít a családom, igyekszünk kitalálni, megszervezni mindent. A párommal (Keszég László színész-rendező ? F. R.) már korábban megbeszéltük, hogy a szeptemberi iskolakezdésre nem vállal munkát. Azt tudtam, hogy a Swing forgatása át fog nyúlni szeptemberbe, így már a szerződésembe beleírattam, hogy szeptember 2-án nem forgatok, mert ott kell lennem az évnyitón. Ugyanakkor hiába a tudatosság, ha váratlan események fűszerezik a dolgokat: szeptemberben két filmes főszerepet is kaptam a Houdinivel és Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásával ? ezek a munkák meglepetésszerűen, szinte két hét leforgása alatt találtak meg. Ez most termékeny periódus, hiszen abba a korosztályba kerültem, amikor 20 és 60 évest egyaránt eljátszhatom ? ez a Houdiniben és Fekete Ibolya alkotásában is így van ?, jó genetikai adottságok ide vagy oda, pár év múlva már nem így lesz.
Érdekes, az imént váratlan eseményként aposztrofálta, hogy megkapta a már említett két filmes főszerepet. Azt hinné az ember, hogy az Aglaja hatalmas sikerét követően az ilyen felkérések nem érhetik meglepetésként?
Persze, hogy váratlanul ért, hiszen az Aglaja sikere jórészt csak külföldön volt érezhető, itthon nagyon kevesen látták a mozikban. A DVD-ről úgy hallottam, elfogyott, most folyik az újragyártás, azonban azt is csak a monte-carlói díjátadó után kezdték keresni. Tőlem is sokan kérdezték, hogy hol és mikor mutatják be a filmet, mondtam, hogy már le is került a műsorról. Úgy tűnik, nagyon titkos mű ez az Aglaja ? legalábbis Magyarországon (nevet). Az pedig, hogy ennek a műnek milyen hatása van az életemre, más történet: persze az Aglajának köszönhető, hogy a Houdini rendezője is engem választott, de hogy ezen kívül lesz-e az életemben más hozadéka az Aglajának, azt nem tudom, hiszen olyan kiszámíthatatlan ez a színészi szakma. De ha ?csak? ennyi, én azt hiszem, akkor sem lesz okom panaszra.
