Kitárul a Paradicsom Kapuja

Tömeg a megnyitón

Hiller István kulturális miniszter

Mindössze kétszáz kiállított mű, de ez a páratlanul összeállított anyag a teljességet varázsolja elénk. A reneszánsz születését, fénykorát és hanyatlását a firenzei Medici-dinasztia történetén keresztül tálalja fel, és a két mindentudó olasz kurátorasszony, Annamaria Giusti és Monica Bietti koncepciója nyomán a tárlatlátogatás igazi vendégséggé lesz. A Mediciek ezúttal nemigen taktikáznak. A textilkereskedésből meggazdagodott, hataloméhes család egynémely sötétebb figurája és ügyeskedése szépen beleillik abba a folyamatba, ami a Medici bankház 1397-es alapításával kezdte felölteni nagyszabású karakterét, és amelyikben a pénzsóvárság ugyanúgy elfogadott volt, mint a pompakedvelés, a művészetpártolás vagy az orgyilkosság.

A középről legfelülre kapaszkodott család azonban egyvalamiben páratlan volt: a művészetet talán még a hatalomnál is többre értékelte. Ehhez persze hálás terep volt Firenze városa és polgársága, hiszen az már fél évszázaddal korábban is óriási összegeket költött a város díszítésére, a templomok fényének emelésére. Már 1330-ban Andrea Pisanóval készíttettek bronzkaput a keresztelőkápolnának, majd 1401-től Ghiberti dolgozott a másik kapu domborművein. Művét Michelangelo nevezte el a Paradicsom Kapujának, ez nyitott utat a Firenzében megszülető reneszánsznak.

A születés pillanatát ez a különleges ízléssel összeállított kiállítás egészen intim közelségbe hozza. Az installáció sötétkék és bíbor színei, a tárgyakat óvó speciális világítás szinte behúzza a tekintetet a tárlók mélyére, nincs mód kívülről szemlélődni. A hatszáz éves, arannyal átszőtt selyembrokát bordűrök, a kereskedelmi iratokat őrző faládikák - és a falon Pollaiuolo híresen bájos női arcképe - a quattrocento felemelkedő periódusát dokumentálják, azt az időszakot, amikor a Mediciek még csupán mint a város első emberei hatottak az itáliai kultúrára. Korabeli várostérképek, Bramante eredeti fa makettje a Dóm kupolájáról és kerengőjéről, Sangallo modellje a Palazzo Rucellai-hoz, kódexek és verseskötetek, a városatyává komolyodott Mediciek portréja (mintha az egész reneszánsz azt az öntudatos, minden portrén feltűnő orrformát magyarázná), karneol-vésetek, ötvösremekek és pénzérmék mesélnek a család és Firenze kapcsolatáról.

A koncepció bölcsen választja két nagy egységre a tárlatot. Az első a 15. század köztársasági formáit névlegesen betartó, város- és ízlésformáló Mediciek tevékenységét rajzolja meg, a második a cinquecento merészebb levegőjét, amikor a család az európai nagypolitika középpontjában forgott, ezzel párhuzamosan az általa támogatott művészet átlépett az érett reneszánszba, majd a manierizmus kezdeti korszakába. A kettő között felbukkan Savonarola baljós figurája, több táblaképen és véseten is megörökítve, mint egy rossz emlékű társadalmi kísérlet ködképe. Itt kezdődik a kiállítás igazán parádés tárgysorozata: Fra Angelico és Mantegna, a középkori szimbólumokat világi nyelven megfestő Uccello csodálatos táblaképe Isten szegényéről, a boldog Jacopone da Todiról, Donatello és Filippo Lippi, Botticelli Pallasz Athénéje, majd Raffaello, Leonardo, Michelangelo rajzai, festményei - ezek a hazai kincsek szépen simultak az anyagba -, csupa ritkaság, csupa csoda. Ez az együttes eddig még sohasem szerepelt együtt. A budapesti bemutató nézői megtisztelve érezhetik magukat, a Mediciek minden ajtajukat megnyitották előttünk.