Kitelepítettek és a befogadók közös könyve a Helikonnál

Kultpol

(MTI) - Mint a bemutatón elhangzott, a kötet címét a 66. zsoltár egyik sorából kölcsönözték. Hantó Zsuzsa történész - akinek rövid történelmi áttekintésével kezdődik a kötet - emlékeztetett, az 1951. május 21-én kezdődött kitelepítések során mintegy 17 ezer embert hurcoltak el Budapestről. A ?nép ellenségévé? nyilvánítottakat többnyire a szintén ellenségnek tartott ?kulákokhoz? szállásolták be. Hantó Zsuzsa arról is beszélt, hogy a kötet ugyan a magyar történelem gyászos időszakáról szól, mégsem a ?szomorúság könyve?, hanem sokkal inkább az ?egymásra találásé?, arról szól, hogy miként segítették egymást a diktatúra áldozatai. A történész kiemelte, a kötet révén az olvasó közeli képet kaphat az 1950-es években történt borzalmakról, ugyanakkor ?az emberi tartás, tisztesség diadaláról? is olvashatunk.
    

Haidekker Andrea, a kötet egyik szerzője felidézte: 60 év elteltével a Mikófalvára kitelepített 76 személyből már csak tizenegyen vannak életben. A kötet előzménye egy emlékoszlop felállítása volt, ezt azoknak az embereknek szánták, akik annak idején befogadták őket és szüleiket ? emlékeztetett a szerző, megemlítve, a könyvben végül tizennyolcan idézték fel a kitelepítés éveit.
    
A mikófalvi időszakra emlékezett Rudas Pál is, akinek kisgyerekként csak nagyon kevés személyes emléke maradt a terror időszakáról. Ugyanakkor megemlítette: gyerekkora legszebb emlékeit köszönheti a bükki falunak, szüleivel a nyarakat a hetvenes évek végéig Mikófalván töltötték.
    
A bemutatón részt vett Téglássy Ferenc filmrendező is, akinek 1989-ben mutatták be a Soha sehol senkinek című filmjét. Az alkotó megjegyezte, a mikófalviak embersége nem volt általános, a tanyavilágban, ahova őt és a családját hurcolták, az amnesztia kihirdetéséig ellenségesek maradtak a helyiek. Mint fogalmazott, a szörnyűségek ellenére ő is szép emlékeket őriz abból az időszakból. ?Ha a gyerekkor a pokolban volt, akkor a pokol lesz a mennyország? ? fogalmazott.
    
Osztovits Ágnes a Helikon Kiadó képviseletében arról beszélt, hogy noha az ÁVH egymás ellen akarta felhasználni a két különböző származású ?népellenséget?, az ördögi terv Mikófalván meghiúsult. Osztovits Ágnes példaértékűnek nevezte a bükki faluban történteket, valamint méltatta a kötet szerzőinek kitartását.
    
Elhangzott: az Embert ültettél a nyakunkra ? Kitelepítve Mikófalvára című kötetet szombaton a faluban is bemutatják, itt levetítik majd Téglássy Ferenc filmjét is.