Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében hangsúlyozta: ez elsősorban a szakma ítélete, én miniszterként csak megerősíteni tudom azt. Hozzátette: ?Március 15. a magyar szabadság ünnepe, ami azért is alkalmas a díjak átadására, mert szabadság és kultúra édes testvérek?. A miniszter úr beszédében elismerését fejezte ki a díjazottak felé: ?nagy szükségünk van arra, amit Önök a magyar kormánynak, a magyar embereknek tesznek?.
A díjazottak listája a következő:
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Kiváló Művész díjakat adott át
Bárány Frigyes Miklós, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,
Richly Zsolt Gábor, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, Érdemes Művész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem c. egyetemi tanárarészére,
Nagy-Kálózy Eszter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,
Trill Zsolt, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Érdemes Művész részére,
Makláry László Árpád, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, Érdemes Művész részére,
Dresch Mihály, Liszt Ferenc-díjas zenész, Érdemes Művész, a Dresch Quartet zenekarvezetője részére.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Érdemes Művész díjakat adott át
Richter József, Jászai Mari-díjas artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója részére,
Szalai Györgyi Éva, Balázs Béla-díjas filmrendező részére,
Vitézy László, Balázs Béla-díjas producer, forgatókönyvíró, filmrendező részére,
Hunyadkürti György, a Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Szokolay Ottó, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Schnell Ádám, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Szerednyey Béla, a Madách Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Rajhona Ádám, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Für Anikó, az Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművésze részére,
Pannonhalmi Zsuzsa, Ferenczy Noémi-díjas keramikus iparművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének ny. alelnöke, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke részére,
Szenes István, Ybl Miklós-díjas belsőépítész, s Szenes Design Stúdió ügyvezető igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja részére,
Dobra János, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Budapesti Tomkins Énekegyüttes karmestere, művészeti vezető részére,
Farkas Zoltán, táncművész, koreográfus, a Budapesti Kortárs Tánc Főiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára részére,
Mihályi Gábor, a Hagyományok Háza ? Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas táncművész részére,
Németh Judit, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas operaénekese részére.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán Babérkoszorú-díjakat adott át
Kiss Benedek, József Attila-díjas író, műfordító részére,
Oláh János, József Attila-díjas költő, író, szerkesztő részére,
Orbán János Dénes, József Attila-díjas költő, író részére.
Balog Zoltán Balázs Béla-díjat adott át a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére
Csáki László, dokumentum- és animációs filmrendező, egyetemi tanársegéd részére,
Hártyándi Jenő, rendező, operatőr, fesztiváligazgató részére,
Mispál Attila, rendező, vizuális műhelyvezető részére,
Kőszegi Edit, filmrendező, dramaturg részére.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Balogh Rudolf-díjat adott át kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismerésére
Pecsics Mária, fotóművész részére,
Szarka Klára, fotóművészeti szakíró részére.
Erkel Ferenc-díjat adott át kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenység elismerésére
Perédi Márta, zenei rendező és szerkesztő részére,
Beischer-Matyó Tamás, oktató részére.
Ferenczy Noémi-díjat adott át kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére
Bicsár Vendel, ötvösművész részére,
Farkas Anna, tervezőgrafikus-művész részére,
Fodor Lóránt, egyetemi docens részére,
Kelemen Katalin, textilművész részére,
Szabó Edit, iparművész részére.
Harangozó Gyula-díjat adott át a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismerésére
Lieblich Roland, magántáncos részére,
Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, művésztanár részére.
Hortobágyi Károly-díjat adott át a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista és pedagógiai tevékenység elismerésére
Donert Antal, artista részére.
Jászai Mari-díjat adott át kiemelkedő színművészeti ? színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai ? és színháztudományi ? színházelméleti és színházi kritikusi ? tevékenység elismerésére
Járai Máté, színművész részére,
Nagy Viktor, rendező részére,
Rátkai Erzsébet, jelmeztervező részére,
Tompos Kátya, színművész részére,
Blaskó Balázs, igazgató, színművész részére,
Ruttkay Laura, színművész részére,
Barabás Botond, színművész részére.
József Attila-díjat adott át kiemelkedő irodalmi ? költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi ? tevékenység elismerésére
Jánosi Zoltán, irodalomtörténész részére,
Kontra Ferenc, író részére,
Győrffy Ákos, költő részére,
Pálfalvi Lajos, műfordító, író részére,
Pollágh Péter, költő részére,
Rózsássy Barbara, költő részére,
Szvoren Edina, író, zenetanár részére.
Liszt Ferenc-díjat adott át kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére
Berkes Balázs, előadóművész, nyugalmazott docens részére,
Déki Lakatos Sándor, zenekarvezető, ügyvezető részére,
Kalló Zsolt, hegedűművész, közép- és főiskolai tanár, művészeti vezető részére,
Pándy Piroska, operaénekes részére,
Somos János Csaba, tanár részére.
Munkácsy Mihály-díjat adott át kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére
Babinszky Csilla, képzőművész részére,
Cseke Szilárd Dezső, képző- és festőművész részére,
Filp Csaba, festőművész részére,
Koroknai Zsolt, képzőművész részére,
Kósa János, festőművész részére,
Mózer Erzsébet, grafikai restaurátorművész részére,
Pető Hunor, képzőművész részére.
Nádasdy Kálmán-díjat adott át kiemelkedő zenés, színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenység elismerésére
Cseke Péter, színművész, rendező, színházigazgató részére.
Németh Lajos-díjat adott át a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismerésére.
Dr. Bordács Andrea, szerkesztő, főiskolai docens, igazgató részére.
Szabolcsi Bence-díjat adott át kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére
Szőnyiné Szerző Katalin, zenetörténész részére.
Bánffy Miklós-díjat adott át a kultúra érdekében művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél hosszabb időn át ? legalább 15 éven keresztül ? végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére
Lászlóné Nagy Ilona, igazgató részére,
Szirányi János, igazgató, zenei szerkesztő, hangversenyrendező, zongoraművész-tanár részére,
Vincze Andrea, művészeti menedzser részére.
Fotó: Csákvári Zsigmond