A Szépművészeti Múzeumban március 14-én Jászai Mari-díjat vehetett át. Mit jelent Önnek az elismerés?
Minden díj összegzésre ösztönzi az embert, ilyenkor az egész pályájával számot vet. Az én szakmai életutam hosszúra nyúlik vissza, hiszen 38 éve végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Sok meghatározó élmény és emlék jutott eszembe, amelyek mind hozzájárultak ehhez az elismeréshez, hiszen mind-mind az én gyakorlati tapasztalataimat és belső biztonságomat növelték. Mindenféleképpen egy rendkívüli alkalom, amellyel a köz előtt, a közönség előtt a tevékenységem elismerést nyert. Nagyszerű érzés és meghatározó a jövőt illetően is.
Mit gondol, a színművészi vagy az igazgatói munkássága miatt érdemelte ki a díjat?
Erre a kérdésre csak úgy tudok válaszolni, ha felidézem, az oklevélen mi is áll. A nevem alatt: igazgató, színművész. A kérdésre tehát a válaszom az, hogy a kettő szorosan összefügg. Tehát valószínűleg egyrészt a hosszú színészi pályám, a meglehetősen sok és sokféle szerep - Sztrogoff Mihálytól Don Quiote-n át Luciferig - ugyanúgy hozzájárult az elismeréshez, mint 3 éve zajló sikeres igazgatói pályafutásom, hiszen egy rendkívül zaklatott állapotban átvett, morálisan és anyagilag is rossz kondícióban lévő színházi közösséget, egy veszélyhelyzetbe került színházat sikerült az újjáalakított társulat, régi és új munkatársak együttes segítségével felvirágoztatni.
Színházigazgatóként hogyan értékeli az idei évadot?
Rendkívül sikeresnek tartom. Egyrészt anyagilag nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, másrészt egy fenntartó-váltást is átvészeltünk, és mára harmonizálódott a kapcsolatunk. Alig hatezer bérlővel vettem át a színházat, az idei évadban pedig több mint tizenkétezer bérletest tudhatunk magunkénak. Úgy gondolom, ez mind hozzájárult ahhoz, hogy az elismerést adók felfigyeljenek ennek a rendkívül összetett problémákkal küzdő színháznak a fejlődésére.
Az a fajta népszínházi küldetés, amelyet meghirdettem, és amelyhez következetesen tartani szeretném magam, együtt jár a műfajok sokszínűségével is. Igyekszünk minden korosztályra tekintettel lenni és sokféle érdeklődésű nézői igényt kiszolgálni repertoárunkkal. Valószínűleg ez a széles skálán való megjelenés tett bennünket sikeressé. Úgy gondolom, előadásaink minősége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy közönségünk kiállt mellettünk az elmúlt években. Teltházak, jellemzően pótszékes teltházak előtt játszunk, és ez nagy öröm.
Április 11-én mutatják be Gárdonyi Géza Annuska című művét, amelyet az Ön rendezésében láthatnak az egriek. Miért esett erre a darabra a választása?
Ebben évadban ünnepeljük névadónk születésének 150. évfordulóját, és Gárdonyi Gézára, a színműíróra ezzel a zsánerdarabjával emlékezünk. Az Annuska impresszionista mű, amely olyan falusi világot tár elénk, amely a boldog békeidők felé tekint, abból táplálkozik, és ezáltal egyfajta nosztalgia lengi körül. A mű 1903-ban íródott, alig egy évvel azelőtt, hogy az egri polgárok adakozása nyomán az első kőszínházat megnyitották itt, amelyet már akkor Gárdonyiról neveztek el. A dátum így összekapcsolható színházunk születésének időszakával is. Tisztelegve névadónk előtt, szerettünk volna visszatekinteni erre a korra. A színpadkép egyfajta lebegő álomszerűséget hordoz magában: nem naturalista, reális világot, hanem egy rég letűnt álomvilágot idézünk meg, amelynek alakjai azonban hús-vér emberek.
