?A Kaposfest bájos fesztivál: a báját a közönség adja, a színvonalat pedig a fellépő művészek biztosítják? ? állapította meg Szita Károly, Kaposvár polgármestere rendezvény kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Csak egyet tudok érteni Szita Károllyal. Kaposvár tényleg csodálatos, legalábbis ebben a két napba az volt: jó idő, szép tér ? a szökőkút különösen megfogott ?, kedves emberek és természetesen kiválóbbnál kiválóbb művészek. A közönség igazán nem unatkozhatott: délelőtt 11 és este 19 órára is szerveztek koncerteket, előtte pedig műismertetőket tartott Loch Gergely, hogy mindenki könnyebben megértse az elhangzó műveket. A zenei programok között pedig a fesztiválra érkezők elmehettek wellnessezni, vagy megnézni Baksai József A csönd ideje című kiállítását a Vaszary Képtárban, illetve Szigeti Tamás da capo című tárlatát a főtéri Rippl-Rónai-teremben.
A fesztiválon töltött első nap teljes egészében a koncertek bűvöletében telt: épphogy megérkeztünk Budapestről, rögtön Brahms Esz-dúr kürttrióját és Suk Esz-dúr szerenádját hallhattuk. Bolyki György fesztiváligazgató korábban azt mondta ? és Baráti Kristóf is hasonlóan vélekedett a sajtótájékoztatón ?, hogy a Suk-szerenád noha nem túl gyakran játszott mű, de annál különlegesebb. És valóban így volt. Az idén 30 éves Erkel Ferenc Kamarazenekar játszotta el a darabot, amely teljesen magával ragadott. Alapvetően nem vagyok komolyzene-rajongó, de ez tényleg megfogott. Az is varázslatos volt, ahogy a három szólista ? Koh Gabriel Kameda (hegedű), Zempléni Szabolcs (kürt) és Farkas Gábor (zongora) ? megszólaltatta Brahms Esz-dúr kürttrióját, de számomra az igazi ?őrületet? az jelentette, amikor az Erkel Ferenc Kamarazenekar tette magáévá Suk művét.
Az esti koncert igazi kuriózumnak számított. A Szivárvány Kultúrpalota népes közönsége Vivaldi A négy évszak és Piazzolla A négy évszak Buenos Airesben című művét hallhatta egymás után Koh Gabriel Kameda német-japán hegedűművész, Baráti Kristóf és az Erkel Ferenc Kamarazenekar előadásában. Érdekes párhuzam, jó ötlet volt és végül is hatalmasat szólt. Ha lehet extázisba esni komolyzenei koncerttől ? és miért ne lehetne ?, akkor velem ez történt. Sajnos az esti Blahalouisiana-koncertről már nem mondható el ugyanez: felejthető volt a délelőtti és az esti komolyzenei programok mellett ? egy fröccs/limonádé mellé, tisztes távolból elment.
Másnap délelőtt újult erővel vetettük bele magunkat a koncertezésbe: Perényi Miklós csellóművész és fia Perényi Benjamin (zongora) előadásában hallgathattuk meg Sztravinszkij Olasz szvitjét, majd Liszt Mefisztó-keringőjét. Szűcs Máté (brácsa) és Farkas Gábor (zongora) Weiner Leó Balladáját szólaltatta meg, majd Richard Strauss Öt dalát élvezhettük Celeng Mária szopránénekesnő előadásában és Farkas Gábor zongorakíséretével. Mindegyik dal a virágokról ? vörös rózsákról, vízililiomokról, fehér jázminokról és mályvákról ? szól: bevallom, kissé giccsesen hangzik, de Celeng Mária olyan átéléssel énekelte el őket nekünk, hogy még ezt is meg tudtam bocsátani. Ez volt az utolsó koncert, amelyet hallhattunk ? délután ugyanis indultunk vissza Budapestre. Előtte azonban arra azért maradt idő, hogy megnézzük Szigeti Ádám fotóművész és Baksai József festőművész kiállítását.
Szigeti Tamás híres zenészek fotóiból készített portrésorozatot. Pontosabban: ezt 30 évvel ezelőtt tette meg. A mostani kiállítást továbbgondolta. A művésznek ugyanis az az ötlete támadt, hogy 30 év után alanyai kezébe adja a korábbi képeket és ezekkel együtt örökíti meg őket ? újra. Nagyon érdekes fotók születettek. A személyes kedvenceim főként azok voltak, amelyeken harminc év múltán ugyanolyan pózban láttam a művészeket, mint az eredetin. A kiállítás tere viszont kevésbé tetszett: kicsit sterilnek és ridegnek hatott, miközben a fotókból pozitív energia áradt ? bár nem minden fotón mosolygott az alany.
Ezt követően látogattunk el a Vaszary Képtárba, ahol Baksai József műveit állították ki. Baksai a pogány és a zsidó-keresztény legendák archaikus szöveg- és képanyagát dolgozta fel, legsajátosabb kifejezési eszköze a plasztikus megmunkálás, ugyanis kézzel gyúrta, alakította, formázta képeit. Szerencsések voltunk, ugyanis csak hárman voltunk a kiállításon, így teljesen át tudtuk magunkat adni az ?élménynek?. Kellett is a tér és a látogatómentes övezet a feldolgozáshoz. Baksai képei ugyanis egyszerre voltak szörnyűek és lenyűgözőek. Sokkolóan izgalmasak. A legtöbb festmény komor hangulatú, borzalmat megörökítő alkotás. Nagyon sok alak kezében van rakéta, amely számomra a pusztítást, a pusztulást szimbolizálja. Halálfejek, temetők, sötét ? fekete, kék, barna ? színek dominálnak a művein. Nagyon sok kiállításon csak végig szoktam szaladni, mondván, nem nagyon tudtak megérinteni a látottak. Baksainál azonban más történt: hosszú percekig időztem egy-egy festmény előtt, és azon túl, hogy tudom, mit örökített meg a festő, próbáltam kitalálni, vajon mi járhatott a fejében, amikor egy-egy művét elkészítette, egy-egy lényt, helyzetet megalkotott. Nagyon megragadt bennem az, ahogyan Hekatét, az éjszaka alvilági istennőjét, a boszorkányok úrnőjét ábrázolta. A fellelhető képeken egyáltalán nem tűnik ijesztőnek az istennő, Baksai azonban fekete, torz alakként ? természetesen 3D-ben ? képzelte el őt, ettől pedig végigfutott a hátamon a hideg. Baksai József nálam elérte azt, amit csak nagyon kevesen tudnak: a kiállítás megtekintése után még órákig a tárlaton és az ott látott festményeken járt az eszem.
Az elmélkedésből a visszaút közeledtének felismerése zökkentett ki. Épp csak arra jutott idő, hogy körbenézzek és konstatáljam: igen, megérte ez a két nap. A Kaposfest ? minden tekintetben ? a magasművészet fellegvára.
Jó hír: a szervezők közölték, hogy a 2016. évi program előkészületei már folyamatban vannak, a rendezvényt ? akárcsak idén ? augusztus 13. és 19. között tartják.
