Az iskolaépítő miniszter

Egyéb

Klebelsberg Kuno 1875. november 13-án született az akkori arad vármegyei Magyarpécskán. Édesapja a császári és királyi hadsereg huszárezredének századosa volt. A középiskolát Székesfehérváron végezte, majd a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemen és a párizsi Sorbonne-on folytatott jogi tanulmányokat.

A politikai vérkeringésbe 1898-ban került bele, amikor is Bánffy Dezső akkori miniszterelnök meghívására a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának vezetője lett. Később művelődéspolitikusként, vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Iskolaépítő miniszternek is szokták nevezni, mivel a klebelsbergi iskolareform és a hazai felsőoktatás átütő fejlesztése is az ő nevéhez fűződik. Az oktatás intézményrendszerére országos programot dolgozott ki, megreformálta a tanítóképzést, új szakokat hívott életre, több ezer népiskolát létesített az analfabetizmus felszámolására és vidéki egyetemeket hozott létre.

Klebelsberg Kuno nevét számos intézmény, iskolák, könyvtárak, művelődési központok viselik, valamint alapítványt és díjat is neveztek el róla. A mai napon az egész ország emlékszik rá.