A középrétegek, az értelmiség gyermekeinek műveltségét, a felsőoktatásba való bejutást a középiskolák határozták meg. Már 1883-ban, Trefort Ágoston minisztersége alatt megkezdődött ezen iskolatípus specializálódása. A műveltség robbanásszerű fejlődése indokolta, hogy az 1924:XI. tc-ben a differenciálódás folytatódott. A gr. Klebelsberg Kunó nevéhez fűződő törvény a fiú-középiskolák 3 típusát különítette el: a gimnáziumot, a reálgimnáziumot és a reáliskolát. Az első, humanisztikus típusnál a nemzeti tárgyak mellett kiemelt szerepet kapott a történelem, a latin, a görög nyelv és irodalom tanítása. A reálgimnáziumban a görög helyett (a mindhárom típusban oktatott német mellett) újabb modern nyelvet (francia, angol vagy olasz) tanulhatott a diák. A reáliskolákban a modern nyelvek és a természettudományos tárgyak domináltak. A törvény egyenlően jogosított a felsőoktatásban való továbbtanulásra. Az eltérő alapiskolázottságból adódó hiányokat egyetemi tanfolyamokon pótolhatták. A reform nyomán a legnagyobb érdeklődés a reálgimnáziumok iránt mutatkozott. Az 1924-25. tanévben 26 gimnázium, 21 reáliskola és 71 reálgimnázium működött. A leány-középiskolák reformja az 1926:XXIV. tc-ben történt meg. Középiskolai szinten két típust különítettek el, a latint (és igény esetén görögöt is) tanító leánygimnáziumot és a modern nyelvekre koncentráló leánylíceumot. Alacsonyabb szinten, az úrilányok képzésére kialakították a leánykollégiumot, melynek érettségije egyetemi felvételre nem jogosított, ezért nem is lett népszerű. 1927-ben 8 leány-gimnázium, 25 leánylíceum és 2 leánykollégium működött. Az új reform és a hozzákapcsolódó ösztöndíjak a középosztályból származó "nemzetet vezető" intelligencia képzését alapozták meg.
