Klezmer ünneppel zárult az idei Zsidó Nyári Fesztivál

Egyéb

A fesztivál emblematikus klezmeregyüttese mellett  kilenc napon át, kilenc helyszínen közel ötven produkcióban számos új fellépő gazdagította a programkínálatot. A hagyományos helyszínekhez csatlakozott a Budapesti Zsidó Hitközség közelmúltban  Europai Uniós forrásból felújított Goldmark Terme, ahol a zenés programok mellett olyan kiemelkedő magyar művészekkel találkozhatott a közönség, mint Béres Ilona, Gálvölgyi János vagy Bodrogi Gyula.

Igazi különlegesség volt az Idan Raichel Project koncertje, akik első alkalommal mutatkoztak be Magyarországon és egyetlen este alatt meghódították Budapestet. A Dohány utcai zsinagógában több ezer fiatal álló ovációval ünnepelte a világzene izraeli sztárjait.
 
A klasszikus műfajok kedvelői nagy sztárok és különleges tehetségű fiatal muzsikusok estjei közül egyaránt válogathattak. A New York-i Metropolitan Opera fúvósai mellett Miklósa Erika és David D?Or közös koncertje volt az egyik legnépszerűbb program.
A Magyar Televizió és Rádió jóvoltából a fesztivál három koncertje is látható, hallható lesz azok számára, akik nem jutottak el ezekre a feledhetetlen előadásokra.
A Rumbach utcai zsinagógában pedig kiemelt érdeklődés kísérte a nemzetközi rangú fiatal magyar és külföldi tehetségek kamarazenei és jazz estjeit.
A soktízezer magyar látogató mellett az idei évben is nagyszámú külföldi vendéget vonzott Budapestre a Zsidó Nyári Fesztivál, akik számára a Gozsdu udvar-beli vasárnapi kézműves, könyv és kirakodóvásár is igazi attrakciót jelentett.
A rendezvénysorozat  költségvetése 82 millió forint volt ? ez 16 százalékkal kevesebb, mint az előző évi ? amelynek 49 százalékát jegybevételből, 28 százalékát állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig önerőből finanszírozták a szervezők.