Kóborlás zsidó emlékek között
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében az európai zsidó kultúra napján művészeti és kultúrtörténeti sétát rendeznek a védetté nyilvánított, felbecsülhetetlen értékeket őrző Salgótarjáni úti zsidó temetőben.
A temetőt az Új Kerepesi úti Köztemető 55 hektáros elkülönített területén alakították ki 1874-ben; főbejáratát a híres építész, Lajta Béla tervei szerint építették. A temető kialakítása után a zsidóság kiemelt családjai, személységei kaptak sírhelyet. Híres nagyiparos dinasztiák, a bankszektor ismert igazgatóinak családi kriptái, neves művészek nyugszanak a növényzet misztikus, szinte dzsungelszerűen körbefonódott buja környezetében. A temetőséta 13 órakor kezdődik. Délután 5-től pedig Deák Gábor ismerteti meg az érdeklődőket a Terézvárosi zsidó emlékekkel. Találkozás a volt Balettintézet előtt, szemben az Operaházzal.
Szombaton 19 órától tartják a Szombat Szalon című folyóirat szeptemberi, Budapest-számának bemutatóját a Mumus kertben. A város-rehabilitációról Bojár Iván András, művészettörténész, Cselovszki Zoltán építész és Ladányi János szociológus beszélget. Felolvas Tóth Krisztina, Jánossy Lajos és Szántó T. Gábor, szaxofonon közreműködik Vázsonyi János. A beszélgetést vezetik: Novák Attila és Gadó János.