A közösséget állítja a középpontba a színházi világnapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely idén jótékonysági gyűjtést is szervez a színházi ünnepen.

Kolozsvári színház
Fotó: Biró István

A március 27-i ünnepi programokkal a színház hangsúlyozni szeretné, hogy nem csupán művészeti intézmény, hanem közösségi találkozóhely is, ahol az emberek megoszthatják érzéseiket, gondolataikat, és együtt meríthetnek erőt a művészet által. Idén adománygyűjtést is tartanak, ugyanis fontosnak tartják, hogy egy közösség egymás megsegítésére is törekedjen.

A program a korábbi évekhez hasonlóan kulisszalátogatással kezdődik, amikor a közönség betekintést nyerhet a színház működésének kulisszatitkaiba. Az ünnepi alkalomból a színfalak mögé, a jelmez- és kelléktárba, de a varrodákba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. Az idei kulisszalátogatás vezetője Kántor Melinda színművész lesz.

A teátrum az adománygyűjtést a Kéz a Kézben jótékonysági könyvlicit csoporttal együtt szervezi, amely beteg gyerekek kezelésére gyűjt adományokat. Az eseményre látogatók kedvükre válogathatnak a mások által hozott könyvekből, melyekért tetszőleges adományt ajánlhatnak fel. A befolyt összeget Kaszta Zalán Dominik gyógykezelésére fordítják. Az ünnepi rendezvény másik újdonsága a plakátbörze, ezen az érdeklődők a társulat színészei által aláírt előadásplakátokból válogathatnak.

A Mutasd meg, hogy a közösség része vagy! című programon a színházba betérők parókákban, jelmezekben, kalapokban pózolhatnak a KÁMSZ kuckóban. Akik fotót is készítenek magukról, és feltöltik az Instagramra, páros belépőt nyerhetnek a Stuart Mária című előadás április 6-i bemutatójára. Ehhez meg kell jelölni a bejegyzésben a kolozsvári magyar színházat, használni a #huntheater és a #huntheatersociety hashtageket. A sorsolást másnap, március 28-án tartják. Délután az emeleti előcsarnokban több társasjátékot is kipróbálhatnak a sétatéri színházba betérők.

Este a Móricz Zsigmond regénye nyomán készült, Rokonok című előadással ünnepelnek, amelyet Bocsárdi László rendezett. A Polgármester és a Polgármester titkára szerepek megformálásáért Bács Miklós színművészt a Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjára jelölték. Az előadást követően az emeleti előcsarnokban közönségtalálkozót tartanak.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház