Az 1930-ban Zámolyon született költő elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd 1942-ben az Országos Falusi Tehetségkutató Intézet révén középiskolai tanulmányait Pápán, a Református Kollégiumban folytathatta. 1950-ben a Pápai Néplapnál dolgozott, mint újságíró, később a Veszprém megyei Népújság alkalmazottja. 1951-52-ben orosz-történelem-marxizmus és műfordítás szakon tanult a fővárosban az Egyetemi Orosz Intézetben.

1953-ban egyszere tizennégy verset publikált a Csillagban és az Irodalmi Újságban, ekkor figyelt fel költészetére a korabeli kritika. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, 1954-ben a Szabad Ifjúság munkatársaként dolgozott. 1954-ben adták ki első kötetét Felröppen a madár címmel, majd ugyanebben az évben József Attila-díjban részesült. 1955-56-ban az Új Hang versrovatát szerkesztette. 1957-58-ban a Lakatosipari Vállalat tisztviselőjeként tevékenykedett. 1962-63-ban a Jövő Mérnöke című lap munkatársa, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja. A ’80-as évektől a politikai ellenzék egyik meghatározó irányítója, nevéhez kötődik a monori és a lakiteleki tanácskozás előkészítése.

Illyés Gyulával

1987-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja, 1988-1933 között elnökségi tag. 1988-tól 1992-ig a Hitel című irodalmi és társadalmi periodika szerkesztő bizottságának elnöke, ’92-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió megalapítását. 2007-ben életre hívta a magyar közélet megújítását feladatául választó, új civil szervezetet, a Márciusi Chartát.

Olyan, mára klasszikusnak számító filmek forgatókönyvét írta, mint a Földobott kő, a 80 huszár, a Tüske a köröm alatt, a Tízezer nap vagy az Ítélet.

Jelenet a Tüske a köröm alatt című filmből

Élete vége felé visszavonult, hosszan tartó betegeskedés után 2016. szeptember 12-én hunyt el, Budapesten. Temetésén a költőt búcsúztató lelkipásztor, Bogárdi Szabó István szerint Csoóri Sándor őrálló volt, akinek nagy és súlyos szolgálata van. Olyan proféta, aki a romok fölött virraszt, a pusztában vagy az éjszaka közepén, egyszerre sötétségben és a remélt világosságban.

Elismerései közt említést érdemel a Herder-, Bibó István- Kossuth- és Nemzet Művésze Díj.

Verseskötetei közül kiemelkedik A látogató emlékei, Menekülés a magányból, Második születésem, Csöndes tériszony címűek, továbbá esszéírói munkássága is jelentős.

Görömbei András irodalomtörténész írta Csoóriról, hogy költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek. Szakolczay Lajos irodalomtörténész úgy fogalmazott, hogy Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyem sálát csavarta a nyakára.

Élete különböző korszakaiban sokan és sokféleképpen támadták, hol joggal, hol jog nélkül. Cáfolhatatlan tény: szépírói munkásságának megítélése kívül esik a napi politikán, költői életműve nem esett áldozatául a szavatosság szempontjából gyors lefolyású közéletnek.

Azzal, hogy nincs jelen, betölthetetlen űrt hagyott maga után. A hiánya keltette tétlenség egyetlen hatékonynak ígérkező módon javítható: ha műveit újraolvassuk, újranézzük, újragondoljuk, s Csoóri Sándor értékrendjéhez viszonyítjuk a világot és önmagunkat. A teljesség igényével.

Nyitókép forrása: Magyar Nemzet