Psota Irén már életében a halhatatlanok társaságának örökös tagja volt, és az érdeklődés a halála óta sem csökkent személye és a művészete iránt. Ékes bizonyíték erre, hogy a március 27-én, a színházi világnapon a Bajor Gizi Színészmúzeumban megrendezett esemény szép számmal vonzotta a közönséget.
A Gajdó Tamás vezette Psota 90 program vendégei Keleti Éva fotóművész és a Psota Irént jól ismerő Szerednyey Béla színművész voltak. Noha Psota Irénről sokaknak utoljára jutna eszébe a komolyság, Szerednyey Béla megjegyezte, rettenetesen megkövetelte a komolyságot a színpadon. Nála a magánélet és a színház összefonódott, ízig-vérig színésznő volt, nem is tudott volna más lenni. Utolsó pillanatig naprakészen tudta, mi történik a színházban.
Személyes visszaemlékezéseknek nem volt híján a beszélgetés. Keleti Éva felidézte a Psotával való fotózást. "Visszaadhatatlan, hány arca volt. Nagy komédiás volt, de tetőtől-talpig nő, aki a szemével történeteket tudott elmesélni" - mesélte. Úgy látja, hogy bármit csinált vagy mondott, az mindig száz százalékon működött, egész életében maximalizmusra törekedett.
Arra a kérdésre, mi lehetett Psota sikerének a titka, Keleti Éva úgy válaszolt, hogy Psota soha nem akart nagyasszony lenni. "Olyan komédiás volt, aki mindent tudott" - állapította meg. Szerinte mindig fognak rá emlékezni, mert különlegessége a társadalom minden szegmensét megérintette. Hozzátette, hogy Psota csak a színpadon volt boldog, és bármit tett a színpadon vagy a filmen, értünk, a közönségért tette.
A személyét övező tiszteletet jelzi, hogy a Madách Színházban az öltözőjébe a mai napig nem költözött senki, az máig az övé.
A beszélgetésen több, Psotával készült felvételt levetítettek, amelyet a közönség korosztálytól függetlenül kitörő lelkesedéssel, tapssal fogadott.
Psota Irén emléktábláját ma avatják fel Budapesten, a II. kerületi Bem rakpart 30. alatt.
Nyitókép: Psota Irén. Fotó: Keleti Éva
