Indonéziában leomlani látszik az a fal, amely a 20. század legszörnyűbb jogsértései nyomán épült fel. Az indonéziai Emberi Jogok Nemzeti Bizottsága által ? nyilvánosságra még nem került ? összeállított jelentés szerint 600 ezer és egymillió közé tehető azon kommunisták száma, akik a hatvanas években kommunista nézeteik miatt lettek a rendszer áldozatai.
Az események átírták Indonézia politikai térképét, de a példátlan intézkedéssorozat hatással volt a hidegháború lefolyására is, miközben az Egyesült Államok folyamatosan harcolt a délkelet-ázsiai kommunizmus ellen. "Tömegesen sértették meg az emberi jogokat, s ez kimeríti az emberiség elleni bűntett fogalmát" ? adott gyorsjelentést a bizottság munkájáról az egyik illetékes, Josep Adi Prasetyo.
A dokumentum elsősorban Suhartót, Indonézia négy évvel ezelőtt elhunyt egykori diktátorát vádolja. "Úgy gondoljuk, hogy a rendőrség és a katonaság is részt vett a gyilkosságokban, csakúgy mint a nők elleni szexuális erőszakok elkövetésében, a kínzásokban, az emberek otthonaikból való elüldözésében és más bűncselekményekben" ? folytatódik a jelentés.
Az indonéz hadsereg egyik parancsnoka, Suharto az ország nagy tiszteletben álló elnökét, a függetlenségi vezér Sukarnót ütötte ki a hatalomból, miután 1965-ben több magas rangú tisztet elraboltak és megöltek. Suharto az Indonéz Kommunista Pártra mutogatott, de felvetette Sukarno személyes érintettségét is; Suharto ekkor elrendelte a kommunisták megregulázását, amihez a hadsereg segítségét vette igénybe.
"Ha szorgalmas voltál és keményen dolgoztál, akkor azzal vádoltak, hogy kommunista vagy" ? emlékszik vissza a vészterhes időkre a 86 éves Bujiati, aki hat évet raboskodott az egyik indonéz börtönben. A kormány felelősségének elismerését illetve az áldozatok kompenzációját követeli Tumiso Nitikarjita Lukas is, aki 1965-ben negyedéves joghallgató volt. "Még mindig várunk. Követeléseink nem hallatszanak a világsajtóban. Pedig egyszerűek" ? nyilatkozta.
Tumisót arra kényszerítették, hogy vallja be: szimpatizál a kommunista eszmékkel. Szerinte erre azért volt szükség, hogy a kormány a kommunizmus elleni harchoz pénzügyi támogatást kapjon az Egyesült Államoktól. Akkoriban Washington Suharto aktív támogatója volt, s attól félt, hogy Indonézia ? amely stratégiailag fontos helyen volt, nagy lakossággal és hatalmas olajvagyonnal rendelkezett ? lehet a következő dominó.
"Sukarnó uralmának vége nagy jelentőséggel bírt a hidegháború szempontjából a nyugati hatalmak számára" ? mondta el Katharine McGregor, az ausztráliai Melbourne Egyetem Indonézia-szakértője. "Ebből kifolyólag az emberek sokkal inkább feketén és fehéren látták a világot, ha a kommunisták meggyilkolásáról volt szó ? Nyugaton nem különösebben sajnálták őket".
Régóta gyanítják, hogy a CIA is benne volt a kommunisták elleni tisztogatásokban, de perdöntő bizonyíték eddig még nem került elő. McGregor szerint annak sokkal nagyobb a realitása, hogy az USA támogatta a tisztek Sukarno-ellenes felkelését 1958-ban. Az indonéz erők lelőttek egy B?26-os bombázót, amelyet egy 29 éves amerikai pilóta, Allen L. Pope vezetett. Pope-ot halálra ítélték Indonéziában, mivel a nála tartott dokumentumok azt sejtették, hogy a CIA-nak dolgozik; a férfit azonban végül kiadták az Egyesült Államoknak.
Az antikommunista tisztogatások következtében lényegében felszámolták az indonéz baloldalt. Suharto három évtizeden át tartó autoriter kormányzása idején az ország nyugat- és piacbarát lett, miközben a nőket elnyomták, a szakszervezeteket és a civil szervezeteket lényegében halálra ítélték, s csak keveseknek adatott meg, hogy a politikába beleszólhassanak.
Többen is akadnak, akik ellenzik a bizottság munkáját, mondván, az ország így is az összeomlás szélén áll, a korrupció mértéke elviselhetetlen, ezért nem kell, hogy feltépjék a régi sebeket. Így vannak ezzel az iszlamista szervezetek is, amelyek az után emelték fel a szavukat a jelentés közzététele ellen, hogy megtudták: a bizottság szerint ők is aktívan részt vettek a kommunisták lemészárlásában.
Ma még túl korai lenne azt megjósolni, hogy a gyilkosságok miatt kerülnek-e a régi rendszer tagjai közül a vádlottak padjára, s hogy az érintett családok kapnak-e kárpótlást. Az emberi jogi bizottság a nyomozás befejezésével a maga részéről lezártnak tekinti a történetet, de a helyzet rendezését megnehezíti, hogy a jelenleg hivatalban levő elnök nagybátyját is felelősnek tartják a tömeges jogsértések elkövetésében.
