,,A komoly zene nyilvánvaló mai végelgyengülése - írja Dukay kapcsán Dolinszky Miklós - nem utolsósorban az ál-összpontosítás hipokrízisének leleplezése. Dukay Barnabás művei már nem komoly zenék. Annál sokkal komolyabbak." E zene befogadásának további nehézsége - és gazdagságának egyik záloga -, hogy kívül helyezi magát a koncertéletet és hanglemezipart máig meghatározó 1700 és 1945 közötti klasszikus-romantikus tradíción. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének Dukaynak akár e hagyományon belül is fontos vonatkozási pontjai [J.S. Bach, J. Haydn vagy a kései Liszt például], de a Dukay számára meghatározó szerzőket éppúgy nagyobb eséllyel keressük a középkorban, illetve a 15-16. században, mint a 2. világháború után [utóbbira példa a mai este megidézett Ligeti György és John Cage]. A nyugat-európai zene ,,nagy" tradícióján való kívülállás Dukay időhöz fűződő viszonyára is kihat [vagy megfordítva]: többnyire statikus, állapotszerű műveit nem a funkciós tonalitás mechanizmusát meghatározó lineáris időfogalom ,,működteti", sokkal inkább a távol-keleti kultúrák ciklikus időfelfogása. A fentiekből következik, hogy Dukay zenéje nem értelmezhető az érzés-esztétika paradigmáján belül. Darabjai nem érzelmeket fejeznek ki, hanem rendkívül aprólékosan és tudatosan megkonstruált szerkezetükkel az univerzum harmóniáját mintázzák. A Dukay által alkalmazott komplex zeneszerzés-technikai eszközökről természetesen nem kell tudnia a hallgatónak. Mert a művészet befogadása - Dukay szerint - nem intellektuális és racionális, hanem elsősorban irracionális és zsigeri aktus.
,,Én nem akarom felrúgni a hagyományokat. Nem mintha kötődnék bármihez is. Nem kötődöm semmihez. Nem úgy, hogy nincs kapcsolatom vele, hanem hogy nem kötelez arra, hogy úgy csináljam, ahogy szoktam."
,,Amit én csinálok, az sok tekintetben tonális, de nem funkciós zene. Az attitűdje bizonyosan hasonlít Cage és Messiaen alkotói magatartásához, de a középkori szerzőkéhez is. Nem eseményzene. Nem történnek benne dolgok. Nem feszülnek egymásnak ellentétek. Posztkatarktikus muzsika, hogy mondjak valami hülyeséget."
(fotó: fesztivalvaros.hu)" width="0220" class="fidelio_kep" />
,,A zenetörténetben volt misekorszak (durván ezerhatszázig), és volt operakorszak. Nekem az előbbihez van közöm, az utóbbihoz semmi. Lexikonban olvastam egy ezernyolcszázból származó definíciót: a zene az a művészet, amely hangokkal érzelmeket fejez ki. Nekik tényleg ennyi volt, és nem több, de az ezernégyszázas években ilyen meghatározás senkinek nem jutott volna eszébe."
,,Lehet erős értelmi szinten megközelíteni a művészetet, de a spontaneitást nem lehet belőle kivonni, mert az az, ami hitelesít valamit. Az a végső pecsét."
,,Az új zenét nem a zenéből kell meríteni. Nem a zenét kell tanulmányozni ahhoz, hogy az ember új zenei ideára jusson. Új világszemléletet kell kialakítani, s abból természetszerűleg forrásozik majd minden, ami abból lejöhet, adott esetben a zene is. Amikor ez a gondolat megtalált, rádöbbentem, hogy másképp kell csinálnom a dolgokat. S elkezdtem másképp csinálni." (Dukay Barnabás és Dolinszky Miklós beszélgetése, in: Dolinszky Miklós: Időrengés. Kilenc muzsikus, tíz vallomás. Budapest: Osiris, 2004, 83-104.)
(2008. október 11. 19:30, Millenáris Teátrum
108 perc Dukay Barnabásnak
Km.: Ránki Dezső, Klukon Edit (zongora), UMZE Kamaraegyüttes (vez.: Rácz Zoltán), Amadinda Ütőegyüttes, Schola Hungarica (vez.: Dobszay László), Dukay Barnabás
Műsoron: Ligeti: Ramifications (1968-1969); Cage: Imaginary Landscape No. 3. (1942); Fölizzás a tüzekben - nonett; A lenyugvó Naphoz - áldozati zene; Harmat csillogása az elmosódó lábnyomokban - motetta; ..., hogy idő nem lesz többé (ősbemutató) - canzona; Lebegő pára a mélység színén - a kavargó esti szelekben - hangszeres motetta)
