40 milliós bírság fájlcseréért

Zene

A fájlmegosztó hálózatok üzemeltetői mellett a felhasználókat is szeretné elrettenteni az illegális letöltéstől az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA). Gyakran ijesztget kirívó méretű bírsággal, ezért akik felszólítást kapnak, hajlandók peren kívüli kártérítéssel rendezni az ügyüket, és vállalják a néhány ezer dollár kifizetését. A 2003 óta indított több mint 26 ezer eljárás egyike sem ért még ilyen csúf véget.

Jammie Thomas bíróságra vitte az ügyet, amit alaposan kihasznált a Szövetség: rábizonyították, hogy szándékosan osztott meg 24 jogvédett fájlt, így szabálysértésenként 150 ezer dollárt követelhettek volna. A vád szerint azonban közel kétezer fájlt tett hozzáférhetővé, így a kevés kiszemelt dal és az esetenkénti kilencezer dolláros büntetés szinte enyhe. A kétgyermekes egyedülálló anya persze nem így gondolja, a vádakat mindvégig tagadta. Thomas azt hitte, ingyenesen és legálisan jutott hozzá a dalokhoz a Kazaa hálózaton. Ugyan nem az illegális zeneletöltésért, hanem a fájl megosztásért perelték, ő azonban a legtöbb felhasználóhoz hasonlóan nem módosította a program beállításait, ezért a letöltés egyben megosztást is jelentett.

A lemezipar képviselői világszerte jelentős csatákat nyernek az illegális fájlcserélő hálózatok elleni küzdelemben, azonban közben a környezetük változik, például a lemez jelentősége alakult át. A klasszikus zenét leszámítva a legtöbb stílusban jelentős visszaesés tapasztalható a lemezeladások terén, az elektronikus formátum forgalmazásában pedig nem csupán a kiadók versengenek. Egyre inkább előtérbe kerülnek az online áruházak, mint az iTunes, a Zune, az eMusic vagy az Amazon. Persze közben alternatív forgalmazási megoldásokkal is próbálkoznak, a SpiralFrog.com reklámnézésért cserébe ingyenesen és legálisan ad zenéket a felhasználóknak. A szenzációsnak tűnő próbálkozás sikere mégis erősen kérdéses, ugyanis a zenéket inkább hallgatni szokták a felhasználók, a hirdetések viszont képernyőhöz kötöttek. A Radiohead nevű brit rockegyüttes még barátibb megoldáshoz folyamodott: október 10-én megjelenő új lemezükért rajongóik annyit fizethetnek, amennyit jónak látnak. A zeneipar többi szereplője azonban nem biztos, hogy ezt a modellt fogja követni.