Kodályról még az utca embere is hallott, ám egykori zeneakadémiai növendékének, Ádám Jenőnek a neve a szélesebb rétegek számára ismeretlenül cseng. Esetleg az éneket tanulóknak beugorhat "A dal mesterei" című többkötetes gyűjtemény, vagy a középkorúaknak talán egykori nagysikerű televíziós előadásai, a még idősebbeknek pedig emlékezetes rádióműsorai, melyekben igen lelkesen próbálta megértetni egyszerű hétköznapi nyelven, milyen egyszerű és szép dolog a dal, a zene.
 |
| Kodály Zoltán |
Pedig - és ezt nagyon kevesen tudják -, tulajdonképpen mindenkinek ismernie kéne, mert amit a köznyelv a "Kodály-módszer" elnevezéssel illet, annak gyakorlati részét Ádám Jenő alkotta meg. Ez a tény kevésbé meglepő, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen Ádám már a módszertankönyv megírásakor rutinos és tehetséges pedagógus volt, míg Kodály sosem tanított iskolában, így módszertani kérdésekben nem lehetett tapasztalata.
Hogy aztán mégis miért lett Kodály a módszer, milyen okok vezethettek és ki(ke)t arra, hogy engedjék közkeletűvé válni az elnevezést, egyáltalán van-e ennek jelentősége ma, ezt próbálja Székely Miklós körbejárni.
Mivel a téma félig-meddig tabu, egy kézlegyintéssel elintézhetnénk: nyilván a könyv írója feltűnési viszketegségben szenved és így próbál meg ismertségre szert tenni. Tévednénk.
A szerző ugyanis fél évszázadon át zenepedagógusként tevékenykedett, így pontosan tudja, miről beszél. Találkozott Kodállyal és Ádámmal, tehát mindkettejükről volt személyes benyomása is. 1994-től kezdve néhány évig az Ádám Jenő Alapítvány elnökeként gondos kutatómunkát végezve gyűjtötte a mozaikdarabokat, e könyvben tette közzé ennek eredményét, melynek kiadását már sajnos nem érhette meg.
(Székely Miklós: Ádám és Kodály; magánkiadás, 2008)
