Napsütetlen, párás, fülledt időben érkeztem az Octopusra, ahol a Szépírók Társasága kezdte meg a programját. Madách: Az ember tragédiája már sok költőt, írót megihletett, most Németh Ákos és Péterfy Gergely átiratát olvasta fel/adta elő a TÁP Színház néhány színésze, Budapesti szín címmel. A felolvasószínház műfaja egyre elterjedtebb kis hazánkban is, az előadók a felolvasás és az előadás határmezsgyéjén mozogva osztják meg velünk az irodalmi remekeket. Mindehhez társul egy narrátor, aki felolvassa az instrukciókat, melyeket egyébként a színpadon látnánk (balra kimegy, egyedül, idegesen, szomorúan, fejéhez kap... stb.), így a színészek tulajdonképpen szinte csak hangjukat adják a műhöz. Elsőként Németh Ákos tragédia-parafrázisa hangzott el, melyben Ádám az adóbevallásának hamisításán ügyködött Lucifer segítségével, aki kiváló könyvelői diplomát nyomtatott neki az APEH-ben megszerzendő állás elnyerése végett. A hivatalnál Ádám elkövetett apróbb bakikat (például Magyarország összes adó- és vámbevételét véletlenül elutalta egy apró sziget bankszámlájára), majd beleszeretett főnöknőjébe. Erre persze Éva bejelentette, hogy gyereket vár. Blöffölt, de Ádám mégis kitartott mellette. A nagy filozófiai vég egy kicsit kaotikusnak tűnt. Péterfy Gergely az őszi események közepébe helyezte hőseinket, Ádám szenzációhajhász kereskedelmitévés riporterként, Éva forgatásra igyekvő pornószínésznőként, Lucifer pedig a tömeg legnagyobb bujtogatójaként tűnt fel. De megjelent néhány magyar vezér és egy táltos is, fokozván a zűrzavart. Kaptak könnygázt, gumilövedéket és kék vizet. A végkicsengés itt érthetőbb volt: azonnal el kell hagyni ezt az élhetetlen és rémes XXI. századot, és tovább keresni valami jobbat.
Az előadás után leszakadt az ég (maga Madách?), a többség behúzódott valami fedett helyre, ám volt néhány bátor idióta, akik a hároméves gyerekek szintjén a legnagyobb örömmel ugráltak a pocsolyákban. Amikor egy kicsit alábbhagyott, valahonnan előkerült két jókedvű komédiás, akik szaxofonnal helyettesítették a fejüket. Érthetetlen módon szaxofon hang is jött ki belőlük, pedig a két kezük láthatóan el volt foglalva kalapemelgetéssel és esernyő-zsonglőrködéssel. Mindenesetre nagy sikert arattak az örökbecsű I'm singing in the rain című musicalbetétre előadott improvizatív műsorukkal.
Az esőnek köszönhetően Darvas Benedek és Darvas Kristóf koncertje csúszott egy kicsit, ugyanis Bencét elkapta az eső, és egyetlen száraz ruhadarabja sem maradt. Egyedül az alsónadrágja száradt meg, így abban, valamint a kiegészítőnként szolgáló "Artist" feliratú passban abszolválta a koncertet, amely egyébként szenzációs volt. Darvas Ferenc a legegyszerűbb útját választotta tudásának átörökítésére, két remek tehetségű fia személyében klónozta magát. Ez a két srác úgy zenélt, ahogy kevesen tudnak ebben a műfajban. Cserélgették a hangszereket, szinte végig improvizáltak, és már-már zenekari hangzást produkálva vették végig a családi életművet: saját színházi zenéiket, Darvas Ferenc kupléit, sanzonjait és vurstlis-körhintás filmzenéit. (Akinek nem ugrik be, az Eldorádóra és a Tanítványokra gondoljon!) Javaslom s ajánlom, ha bárki megpillantja a Darvas nevet egy programfüzetben, ne hagyja ki!
A nap végén a Sziget túlfelére eveztem és ugrándoztam át a sötétben és tömegben alig látható víz és sárfolyamban (köszönöm neked, ó, gumicsizma-gyártó cég), hogy belehallgassak a mezítlábas zöld-foki díva koncertjébe. Ha pusztán a látványt akarnám jellemezni, akkor azt kell mondjam, elég vicces volt, hogy több ezer ember Tankcsapda-szintű őrjöngésével szemben egy fáradt, öreg néni énekelt a színpadon. Ez a Cesaria Evora tud valamit. Hogy mit, azt pontosan nem sikerült megfejtenem, mert legyünk őszinték, a fél-lassú latin-kubai zene nem ad okot nagy tombolásra. Legyek elcsépelt, és használjam a "fantasztikus kisugárzás" kifejezést? Leszek, mert ennél jobb nem jut eszembe. Tényleg. Holnap egy magyar dívával zárom a napot.
