(fotó: Éder Vera)" width="0200" class="fidelio_kep" />
Kezdjük a végén, mármint a szerdai operaházi sajtótájékoztató utolsó kérdésénél, a sokak érdeklődését felkeltő és az internetes oldalak csetelőit is felpiszkáló, szokatlan plakáttal. Nos, a reklám fotóján nem a női főszereplő, Magdalena látható (sem Lukács Gyöngyi, sem a másik szereposztásból Báthori Éva), hanem egy modell, és a grafikus célja a figyelemfelkeltésen túl egy megfejtésre váró üzenet. Hogy mit is akar vajon jelenteni a szem magasságában kiégett arc, amely olyan fehér foltot hagy maga után, mint egy álarc, vagy egy ország térképrajzolata...? Lehet, hogy a megoldáshoz közelebb visz az opera. De az is lehet, hogy nem. Selmeczi György rendező (bár nincs ellenére a plakát) nem a rendhagyó dizájnnak akart megfelelni, miként az énekesek sem.
Egy, vagy inkább két ragyogó előadásra készültek. Olyanra, amelyben minden szereplő boldogan énekel, s amely szándéka az - és itt most a rendezőt idézzük - hogy a közönség is jól érezze magát. "Ragyogó lehetőséget kaptam - mondta Selmeczi György. Egy olyan operát rendezhettem, amely sláger, amelynek mindenki örül, amelynek temérdek felvétele ismert, igaz, ebben rejlik a vállalkozás nehézsége is."
Kiváncsian várjuk, mit lehet kezdeni egy erősen kialakult tradíciójú sikerdarabbal, s a témával, úgyis, mint a forradalmak idején tanusított erkölcsi mérce és emberi magatartás. A rendező - aki egyébként zeneszerzőként, filmzeneíróként, zongoristaként is ismert - először rendez a Magyar Állami Operaházban, s elmondása szerint az öt hét próbaidő alatt rendkívül jó hangulatban tudtak dolgozni a házban, a művészek lelkesen próbáltak, semmi döccenő, botrány nem akadt, elsőrangú volt a tervezői munka, egyáltalán, minden.
(fotó: Éder Vera)" width="0200" class="fidelio_kep" />
Maliciózusan el is hangzott, de ez már az operaénekesek szájából, hogy jaj, akkor miről ír majd a sajtó. Nos, a jóról. Arról, hogy két erős, egyenrangú szereposztásban valójában kétféle előadás lesz látható. Mindenki játszhatja, hozhatja azt, amiként maga látja ezt a klasszikus szerepet. Mindkét előadás önálló arculatot kapott. És ez bizony nem sűrűn fordul elő. Álljon itt az első szereposztás főbb szereplőinek névsora: Lukács Gyöngyi (Magdalena de Coigny), Fokanov Anatolij (Charles Gérard), Kiss B. Atilla (André Chénier). (Mellesleg hagy írjuk le a művész kérésére, őt bizony Atillaként anyakönyvezték, kéretik a tollforgatóknak, és mindenki másnak őt így hívni.) Aztán Temesi Mária (Coigny grófné), valamint Wiedemann Bernadett (Madelon). Lássuk ugyanebben a sorrendben a második szereposztást: Bátori Éva, Kálmándi Mihály, Fekete Attila, Szilfai Márta, Budai Lívia. Utóbbi énekesnő Kanadából jött haza egy kis családlátogatásra, s bár pici a szerep, de fontos, és - erről már a karmester Kesselyák Gergely szólt igen kedvesen - nagyon örülnek, hogy vendégénekesként itthon üdvözölhetik az idős, vak asszony szerepében a művésznőt.
Az előadás mondhatni hagyományosan pereg majd, de a négy felvonást egy szünettel játsszák, és az a sajtót megtisztelő énekeseknek is újdonság volt, hogy a színek közti átállást Kesselyákék úgy oldják meg, hogy közjátékot játszanak. Egyrészt e műből, másrészt Umberto Giordano egy másik darabjából (ezt a harmadik és a negyedik felvonás közt hallhatja a nagyérdemű). Ugyancsak a karmester mondta: "Ettől a darabtól nem kell mást várni, mint amit nyújtani tud. Épp ezt az erényt, értelmet kell benne keresni, s akkor nem csalódik a néző."
Érdemes a három főszereplőtől is idézni egy-egy szerdai gondolatot. Lukács Gyöngyi: "Bécsben énekeltem először ezt a szerepet, és azóta is elég sokszor: van képem róla, milyennek kell lennie. S most nagyon nyugodt vagyok, a nagyon szép, nem erőszakoskodó rendezésű darab jól áll a bemutató előtt." Fokanov Anatolij: "Először csinálom, de nagyon tetszik, sokszínű szerep, szép még a ruha is. Boldog vagyok." Kiss B. Atilla: "Áldom a sorsot!, idézném magát Chéniert, jó csapattal ez a nyolcadik évadom az Operaházban, és mindig volt premierem." Egy műhelytitkot is elárulunk, a darab utolsó duettjét "szokás" lejjebb transzponálni, mert bizony magas, de ezzel a mi művészeink nem értenek egyet, s úgy gondolják, hogy az a szép fényes H-dúr jól van ott és úgy, ahogy a szerző anno gondolta. Szóval, a magyar előadásban mindenki mindent ott énekel, ahogy az megíródott.
A mű a bemutatót követően, február végéig még további négy alkalommal látható. És abban mindenki egyetértett, hogy a nehezülő anyagiak mellett igazán csoda, hogy az idén sem maradt premier nélkül az Operaház. A sajtóeseményhez tartozott még két, egyáltalán nem apróság, egyrészt a vezetők megköszönték a társulatnak a hétfői Opera gálában való részvételt, szóba került, kik és mikor döntenek a befolyt pénz szétosztásáról, illetve Batta András zenetörténész, rektor bemutatta az Opera című könyvét, amelyet a Vincze Kiadó jelentetett meg, láthatóan ízléses kivitelben. Ha közelebbről is megismerkedhettünk vele, nyilván írunk még róla...
(2007. február 17., 18. 19:00 Magyar Állami Operaház (Budapest) Giordano: André Chénier; Premier-bérlet; Tóth A.-bérlet)
