A reneszánsz számos újdonsága után ez a korszak elsősorban válogat és finomít. A hangszínek nem olyan élesek, a hangterjedelem elszakad az emberi hangok által ?bejárható? oktávoktól és jelentősen bővül. Minden változás a hangszeres muzsika térhódítása, a hangszerek lehetőségeinek kihasználása, a versenyművek születőben lévő divatja felé mutat. A korabarokk szólam szerinti csoportokban kezelte az instrumentumokat: szoprán- és tenorhangszerekként jelentek meg a színen, miközben tovább tartott a reneszánszban divatossá vált lantok és billentyűsök népszerűsége.
A nagybarokk zenélési szokásai elsősorban a hegedű és a billentyűsök hangtechnikájának további felemelkedését hozta, miközben megjelentek a mai értelemben vett zenekarok is. A csembaló- és orgonaépítés is soha nem látott technikai lehetőségekkel kecsegtetett, és a vállalkozó szellemű, a múlttól még nem teljesen elszakadni akaró hangszerészek olyan kombinációs csodákat is létrehoztak, amelyek a reneszánsz együtthangzást ötvözték a hangszín és hangterjedelem barokk pompájával. Így született meg például a lantcsembaló.
A szemet is gyönyörködtető csodainstrumentumokból kevés maradt az utókorra, és még annál is kevesebb a muzsikus, aki meg tudja szólaltatni ezeket. Aki tehát kíváncsi arra, milyen különleges eszközökön keltek életre a XVIII. század elejének kompozíciói, érdemes elmennie február 6-án a Művészetek Palotájába, ahol a hangszertörténész-sorozatszerkesztő Mandel Róbert mesél ezekről a kézműves remekekről, világhírű muzsikuskollégái pedig eredeti hangszereken, illetve kópiákon illusztrálják szavait.
