 |
 |
- Liszt mint zongoravirtuóz pontosan mivel emelkedett ki korának előadóművészei közül?
Fülei Balázs: Liszt a legek embere volt. Először is a hangszeres tudásából az előadóművészek évszázadokon át táplálkozhattak, másodszor zeneszerzői munkássága is igen előremutató volt - sok szerző ma is Lisztben gyökeredzik -, harmadszor az a fajta sokszínűség, ami őt jellemezte, senkinél sem tapasztalható. Össze volt kötve mindennel, ami a zenéhez kapcsolódott: a képzőművészettel, az irodalommal, az utazási élményekkel, emberekkel, írókkal, költőkkel, melyek mind-mind komoly inspirációs forrást jelentettek számára. A zenéjébe is beépítette mindezeket, ezzel fontos zenei vonalat alkotva meg a 19. században. Van-e más zeneszerző, akinél a kotta például egy egész oldalnyi szövegidézettel indul? Vagy van-e más komponista Liszt előtt, aki egy festmény miatt zeneművet írt, vagy feldolgozott egy legendát, mert annyira megragadta a zeneszerzői elképzelését? A negyedik leg pedig az önzetlenségé. A zene nagy folyóján minden zeneszerző egy ladikon evickél és többnyire koncentrál a saját maga útjára. Liszt ezzel szemben köteleket dobott másoknak, átiratokat készített és elkezdte a többieket húzni, mintegy körbeölelve őket próbálta magával vinni a zeneszerzőket. Mindenkire nyitott volt, Schubertet például ő mentette meg a feledés homályától az átiratok segítségével. Ezek a legek különböztetik meg Lisztet minden más szerzőtől - nemcsak a maga korában, hanem a mai napig is.
Farkas Gábor: Liszt olyan kozmopolita volt, aki követendő példa lehet a mai zongoristák számára is. Ő olyan ember volt, aki nemcsak elképesztően tudott zongorázni, de minden olyan dologhoz is értett, ami ebben a szakmában nélkülözhetetlen: jártas volt az üzleti ügyekben is és olyan újító volt, aki a szólóestek és a mesterkurzusok intézményét kitalálta, és be tudta vezetni a koncertéletbe és az oktatásba.
- A zongoratechnikában mi az a forradalmi újítás, ami az ő nevéhez fűződik?
Farkas Gábor: A zenekarszerű zongorajáték volt a valódi specialitása. A kor neves zongoraművészei (Henri Herz vagy Johann Peter Pixis) ugyanúgy neves professzorként oktattak és ragyogóan zongoráztak - például Alexander Dreyschock Chopin Forradalmi etűdjének balkéz szólamát oktávban játszotta el a nagyobb hatás kedvéért teljes tempóban -, mégsem maradtak fenn igazán az utókornak. A zeneszerzői kvalitásai Lisztet magasra helyezték és újító szelleme mindig is megkülönböztetett figyelmet vívott ki magának. Berlin környékén például húsz nap alatt tizenvalahány koncertet adott tizenvalahány különböző műsorral, a zeneirodalom minden fontosabb zenedarabját megszólaltatva a Wohltemperiertes Klaviertól kezdve Beethoven szonátáin át, saját műveiig. Akkoriban ezt senki nem tudta utána csinálni és pontosan látta mindebben a szenzációkeltés és a népszerűség-növelés lehetőségét.
- A 19. században virágzó Liszt-kultusz azóta is él? Elégszer szólalnak meg Liszt művei a világ koncerttermeiben?
Farkas Gábor: Liszt művei megkerülhetetlenek egy zongorista számára, így az érdeklődés nem apad, mert nem apadhat életműve iránt.
Fülei Balázs: Külföldön zongorista körökben vannak népszerűbb, többet játszott Liszt darabok, ami a szerző sokszínűségéhez és művei mennyiségéhez képest rendkívül kis kört ölelnek fel. Lisztnek akkora a zongorairodalma, hogy ha egymásra raknánk a kottákat és ráülnénk, lelógna róla a lábunk. Az emlékév jó apropó arra, hogy azok a művek is megszólaljanak, amik ritkán kerülnek közönség elé. Rengeteg ilyen megkeresés érkezik, aminek eleget tenni nagy kihívás.
- Mit jelent számotokra Liszt zenéje?
Farkas Gábor: Számomra ez a zene a zongorairodalom betetőzése. Ki lehet benne teljesedni és minden olyan dolgot meg lehet benne tanulni, amire egy zongoristának szüksége lehet. Technikai és főleg érzelmi szempontból is olyan csúcspont, amit nagyon kevés szerző tud megadni. Az az út, amit bejárt, és amit a művei által mi magunk is végigjárhatunk, számomra követendő példa.
Fülei Balázs: Nekem az a fontos Liszt zenéjében, ami Liszt zenéjében fontos nekem. Nagyon ritka egy zeneszerzőnél ugyanis, hogy mindenki kiválaszthatja, hogy mit szeret játszani, melyik területtel akar foglalkozni, mihez érzi magát közelebb. Én Liszt spirituális oldalát szeretem leginkább, és bár sokat játszom, kevésbé állnak közel hozzám a virtuóz átiratok vagy a rapszódiák. Chopin, Schumann és bizonyos szempontból még Beethoven is egységesebb képet mutat. Liszt is egységes, de ezen belül hatalmas a spektrum. Gondoljunk csak a fiatalévek Grand Galop chromatique-jára, aztán a Weinen Klagen variációkra, végül a Szürke felhőkre - olyan, mintha három különböző ember írta volna.
Farkas Gábor: Beethovennél is nagy spektrumról beszélhetünk: nála is először Haydnos hangvétellel találkozhatunk, majd jönnek a szonáták szép sorban, az op. 111-esnél már teljesen más stílusjegyeket figyelhetünk meg. Ahhoz képest, hogy Beethoven mekkora utat tett meg, a liszti életmű még nagyobb utat ölel fel - és ez nemcsak életkorának hosszúságából fakad. Amikor Lantos tanár úr Liszt első operáját feltette nekünk zenefelismerés órán, mindenki Bellinire vagy Donizettire tippelt, egyik utolsó művében, a Szürke felhőkben pedig már hangnem sincs, a tonalitást sem érezzük. Wagner mondta erről a darabról, hogy 'maga a sarjadzó elmebaj".
Fülei Balázs: Minden előadónak van egy-egy olyan zeneszerzője, aki mindig inspiráló forrás, akinek művei elemzése, ízlelgetése nélkül nem telhetnek el hónapok. Liszt mindenképpen közéjük tartozik - soha nem lehet letenni és pihenni hagyni, mert minden időben rengeteg féle impulzust ad.
Farkas Gábor: Lisztet magát is sok minden érdekelte a zenén belül is, ezért Liszten keresztül mindenhez el lehet jutni. Liszt bélyege ott van mindenütt, de sohasem öncélúan, hanem a zene szent szolgálatába állítva.
