Fiatal tehetségek a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

Zene

 Rolla János

(MTI) - A szerdai koncerten Sosztakovics Kamaraszimfóniája, valamint Csajkovszkij két műve, a C-dúr vonósszerenád és a Változatok egy rokokó témára hangzik el. Az utóbbival kapcsolatban Rolla János, az együttes alapító vezetője felidézte: ezt a darabot játszották Mentonban Msztyiszlav Rosztropoviccsal, amikor a világhírű orosz muzsikus elhagyva a Szovjetuniót először lépett külföldön pódiumra.

   
A mozgalmas tavasz előtt álló zenekarról megjegyezte: "Már nem lehet ráismerni a csapatra. Én vagyok az alapítók közül az utolsó aktív muzsikus. Egyesével vettük fel a fiatal kollégákat, hogy ne legyen nagy törés, átörökítsük a stílust, a hangzást, a tradíciót." A budapesti koncert után március végén és április elején Bernben, illetve Genfben lépnek fel. "Volt olyan év, hogy 120 koncertje volt a zenekarnak" - emlékeztetett rá. - A világ megváltozott, nagy divat lett a kamarazenekar, ahol egy virslit felvágnak ott kamaraegyüttes alakul."
   
Rolla János szerint többen rájöttek arra, hogy a kamaraformáció mégiscsak zenekar, de sokkal olcsóbb és rugalmasabb. A neves szólisták is szeretnek maguk köré kamaraegyüttest szervezni, mert azzal könnyebb az életük. Ezért alakult a Kremerata Baltica Gidon Kremer köré, és Schiff András is létrehozta a Cappella Andrea Barcát. "Sorolhatnám a remek magyar együtteseket is, a Budapesti Vonósokat és az Erkel Kamarazenekart, az Orfeo Kamarazenekart."
    

gautier_capucon.jpg
Gautier Capucon

Rolla János úgy látja, rengeteg az alkalmi társulás is, ami egy kicsit rontja az "üzletet", egyszer el lehet adni mindent, mert új. Vissza ugyan nem hívják a csapatot, de mégis elvitt egy koncertet, szűkülnek a lehetőségek. "Ezért kell olyan szólistákat hívni, akik vonzzák a publikumot. Most Gautier Capucont, áprilisban Szergej Nakarjakovot. Mind a kettejükkel találkoztam Franciaországban, Nakarjakovval tizenéves korában játszottunk először. A papája még kézen fogva hozta. Kíváncsi vagyok rá, mert nagyon hosszú ideje nem találkoztunk."

   
A svájci hangversenyeken ismét játsszák Liszt II. Magyar Rapszódiájának zenekari változatát. "Lisztet mindig számon kérik rajtunk, pedig mi csak közvetve kapcsolódunk a zeneszerzőhöz, a Zeneakadémia kamarazenekaraként alakultunk, csak a főiskola ?kikopott? a nevünkből. Liszt sajnos alig írt kamaraegyüttes számára játszható darabot. Szerencsére Wolf Péter barátunk átírt nekünk hat Magyar Rapszódiát. Liszt fiatalkori zongoraversenye nekünk való, de ahhoz ritkán találni szólistát, mert nehéz. Nemrég Ránki Dezsővel Drezdában adtuk elő, óriási sikerrel - igazolva, hogy a darab kitűnő."