Fuvola az élet - Matuz István Kossuth-díjat érdemelt

Zene


Kossuth-dij_MatuzIstvan_D__TT20100315027.jpg
 Matuz István

(MTI) - "Körülbelül húsz évvel ezelőtt kezdtem a hangszeremre kisebb darabokat, etűdöket komponálni, hogy megmutassam, milyen új hangzásokat lehet a fuvolán előállítani. Ezekből egy összefoglaló cd is megjelent a Hungarotonnál" - mondta. Matuz István volt az, aki bevezette a fuvolajátékban a folyamatos légzést és a permutáción (meghatározott sorrenden) alapuló ujjrendet.

   
"Rengeteget voltam külföldön, oktattam Párizsban, Brüsszelben, Liége-ben, Gentben, Amszterdamban, Thessalonikiben, Murciában, Bilbaóban, Sao Paulóban, Madridban, Aachenben, Münchenben, Frankfurtban, Londonban, de 1968 óta tulajdonképpen folyamatosan tanítok Debrecenben és persze szólista vagyok mindenütt Európában és Amerikában is" - fogalmazott.
   
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanáraként úgy látja: mintegy másfél évtizeddel ezelőtt örvendetes decentralizáció kezdődött a magyar zenei életben azzal, hogy vidéken zeneakadémiai tagozatok létesültek. Majd ezek a felsőoktatás modernizációjával karokként a pécsi, szegedi, miskolci, debreceni, győri egyetemekhez csatlakoztak.
   
A színvonal véleménye szerint kizárólag a tanári kartól függ, Debrecen e tekintetben megállja a helyét. Matuz István azért is maradt a cívisvárosban, mert hite szerint vidéken is lehet magas minőségű zenei életet élni. Sok a tehetség, kevés lenne csak egy budapesti intézmény. A zenét tanulók száma nagy, a bolognai szerződésnek köszönhetően egyre többen választhatnak a továbbképzéshez külföldi egyetemet és aki tehetséges, a határok nyitottsága miatt akár állást is talál.
   
"A következő hétvégén, március 19-től rendezi az egyetem zeneművészeti kara szakmai találkozóját, a 25. Bárdos Szimpóziumot. A találkozó bemutató tanításaival, zenepedagógiai és zenetudományi előadásaival, kóruskoncertjeivel idén is az iskolai énektanárok, szolfézstanárok és kórusvezetők szakmai továbbképzését szolgálja. Meghívtak, hogy kortárs magyar fuvolaműveket mutassak be - ez a legközelebbi feladatom. A többit nem tudom felsorolni, hiszen havonta 3-4 koncertet adok itthon és ezeken felül külföldön is" - mondta a díjazott.
   
Matuz István 1970-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd ösztöndíjasként folytatta tanulmányait 1970 és 1972 között a brüsszeli konzervatóriumban, ahol a Prix Superieur diplomát nyerte el. 1978 és 1982 között a párizsi központú, Pierre Boulez által irányított Institut de Recherche de Coordination Acoustique (IRCAM) ösztöndíjasa volt.
   
A Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész, zeneszerző, kiváló művész a Kossuth-díjat a határainkon túl is nagyra becsült, zeneszerzők sokaságát megihlető előadóművészetéért kapja.
 
Korábban: