 |
- Hogy szólitanak szerte a világban? Itt Magyarországon magyar fonetika szerint átírjuk a cirill betűs neveket, de gondolom, Spanyolországban az angol átírással sem igen tudnak mit kezdeni...
- Kissé problémás a helyzet: oroszul 'Jenyisz Kazsukin"-nak ejtik a nevemet, de spanyolul 'Denisz Koszukin"-nak hívnak, ami szörnyű, de a nemzetközi változat sem hasonlít jobban. Nincs mit tenni, együtt kell élni ezzel.
- A neved helyesírásától és kiejtésétől függetlenül azért orosznak érzed magad?
- Orosz vagyok és mindig is az maradok, annak ellenére, hogy több mint tíz éve nem Oroszországban élek. A sok Spanyolországban töltött év utána Olaszországban, Németországban laktam, most éppen Belgiumban tartózkodom.
- Miért éppen Spanyolországba költöztél annak idején?
- Nagyon egyszerű oknál fogva: mindenképpen Dmitrij Bashkirevnél szerettem volna tanulni. Még kisfiúként, 14 évesen ismert meg és hívott meg magához. Akkor még senki sem sejtette, mennyi ideig fogok Madridban maradni. S bár egy ideje már nem Spanyolországban élek, nagyon sok szál köt oda: minden barátom ott él, és most már a testvérem is az Escuela Superior de Música Reina Sofíán tanul.
- Bár jó néhány neves magyar művésztanár jár Madridba mesterkurzusokat tartani, valójában nagyon keveset tudunk a Reina Sofíában folyó munkáról. Milyen ez az iskola?
- 1991-ben alapították az intézményt Zsófia királyné személyes támogatásával. Eleinte egyfajta továbbképzési centrumként működött, diplomások számára tartottak mesterkurzusokat a legjobb tanárkiválóságok. Nagyon kicsi volt az egész, sőt, amikor én odakerültem, még nem is Madridban zajlott az okatátás, hanem egy közeli alvóvárosban. Néhány családi ház szolgált kollégiumként, volt egy közös ebédlőnk, de a zongorák például a házakhoz tartozó garázsokban voltak elhelyezve. A Reina Sofía azóta óriásira nőtt, és Madrid központjában, az Opera és a Királyi Palota tőszomszédságában húztak fel számára egy vadonatúj, minden jóval ellátott épületet. A kezdeti internátus-szerű zongoristaiskolából igazi zeneakadémia lett, a zongora mellett hegedű, brácsa, cselló, kürt, fafúvós és ének tanszékkel és persze rengeteg hallgatóval. Madrid különlegessége továbbá, hogy a kamarazene-oktatásnak rendkívül nagy figyelmet szentelnek. Nekem Gulyás Márta volt hét éven át a kamarazene tanárom - nagyon élveztem a közös munkát.
- Kocsis Zoltánt hogyan ismerted meg?
- Kocsis zongora mesterkurzust jött tartani, amelyen az iskola összes zongorista növendéke játszott. Én éppen azt a Prokofjev-zongoraversenyt játszottam neki, amit most Budapesten közösen adunk elő. A mesterkurzust követően kapcsolatban maradtunk, voltam zenekari koncertjein, és egyszer csak megérkezett a felkérés. Mondanom sem kell, rendkívüli öröm számomra, hogy eleget tehetek a meghívásnak.
- Úgy tudom, kitüntetéssel végeztél Madridban, és az oklevelet személyesen Zsófia királynétól vehetted át.
- Nem egészen így van, ugyanis az Escuela Superior (szó szerint: főiskola) nem igazi zeneakadémia, így diplomát sem bocsáthat ki. Viszont a tanári kar és az igazgatótanács minden évben megválasztja tanszékenként a legkiválóbb növendéket és kamaracsoportot. Egyszer zongoristaként, kétszer pedig kamaraegyüttesemmel, a Cervantes Trióval vehettem át ezt a megtisztelő címet.
- A sokadik nagy nemzetközi versenyt nyerted nemrég, de nem hiányzik egy orosz zongorista gyűjteményből egy orosz versenygyőzelem?
- A jövő évi Csajkovszkij-versenyre gondolsz? Valóban sok orosz zongorista a Csajkovszkijt követően robban be a nemzetközi koncertéletbe, de az én helyzetem más, már csak azért is, mert nem Oroszországban tanultam. Őszintén szólva, e pillanatban nem gondolom, hogy hiányozna egy orosz díj.
- Apropó versenyek és koncertek: sohasem volt problémád hosszú szőke copfod miatt?
- A hajam miatt? (Nevet.) Négy évvel ezelőtt, a Leeds-i verseny idején - amikor ráadásul sokkal hosszabb volt a hajam - megjelent rólam mindenféle a sajtóban, és némely zsűritagon is látszott, hogy kikerekedik a szeme; de szerintem már hozzászoktak a stílusomhoz, és egy ideig nem is szeretnék változtatni rajta.
- Karriered mostani szakaszában, mindösze huszonnégy évesen már magad alakíthatod a repertoárodat?
- Sok esetben a zenekarok egy konkrét zongoraversenyt kérnek, amit aztán megtanulok. Amíg fiatal az ember, minél több felkérést el kell vállalni; de az évek elteltével magától leszűkül a repertoár. Ha történetesen Chopin- vagy Liszt-év van, akkor a szólóestekre úgy érkeznek a felkérések, hogy az éppen ünnepelt szerzőtől is hangozzék el mű. Ezzel együtt a modern zene áll hozzám legközelebb, például Ligetié, akinek a műveivel sokat szeretnék a közeljövőben foglalkozni.
- Prokofjev második zongoraversenyét játszva figyelt fel rád Kocsis Zoltán, ezzel nyertél az Erzsébet királynő versenyen és most is ezt játszod. Mindez a véletelen műve?
- Amikor először hallottam még 12-13 évesen zenetörténet órán ezt a művet, már akkor beleszerettem. Azonnal eldöntöttem, hogy meg kell tanulnom. Titokban megszereztem a kottát, és otthon nekiestem a zongorának. Persze akkor még kifogott rajtam a darab, de nem tettem le az álomról, hogy egyszer eljátszom. Azóta sikerült megtanulni (nevet), és a szívemhez legközelebb álló darabok egyike lett. A repertoáromon szereplő orosz zongoraversenyek közül pedig egyértelműen ez a kedvencem.
- Utolsó kérdés: hogy 'ízlik" a Müpa?
- Hihetetlen! Mindenekelőtt a méreteivel nyűgözött le és azzal, hogy milyen könnyű eltévedni benne (nevet). A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremet csak a koncert napján próbálhatom ki - már alig várom!
2010. november 26. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje
Km.: Gyenyisz Kozsukin (zongora)
Vez.: Kocsis Zoltán
Prokofjev: II. zongoraverseny, g-moll, op. 16
Csajkovszkij: VI., h-moll "Patetikus" szimfónia, op. 74
