Kifütyülést akkor hallottunk utoljára az Andrássy úti Ybl palotában, amikor az előző direkciót szidalmazta a társulat az egyik évadnyitó ünnepségen. Általában sem szokványos dolog a magyar színházi életben, hogy a fizető nézők őszintén kifejtsék a véleményüket, sokan még mindig a jegy árával egyenes arányban tapsolnak, akármi is történt a színpadon.
Lehet, hogy mindez vasárnap megváltozott. A Magyar Állami Operaház ünnepi szezonját, a 125. évadot kezdi, megújult művészeti vezetéssel. Vass Lajos főigazgató munkáját Fischer Ádám mint főzeneigazgató és Kovalik Balázs mint művészeti igazgató segíti, az általuk közösen fémjelzett első szezon kiemelkedő eseménye a vasárnapi Fidelio-bemutató, már csak azért is, mert a darabbal nem egy esetben nyitottak már operaházat a világban. S noha a budapesti dalszínházat megnyitni nem kell, valamifajta újításra tömegek számítanak a műfaj rajongói közül. Mások azonban méretes nyaklevest kaptak, ha arra számítottak, hogy Kovalik konvencionális elképzelés szerint mutatja be a Fideliót. Ehelyett láttunk retro vasalót, szivárványszínű zászlót PACE felirattal, bilikék fröccsöntött szennyestartót, Martens-bakancsot, neonglóriákat, villogó Jézus-szívet, néma prózai színészt, a Mozart-maraton teljes színskáláját, sok Heil!-kiáltást és egy nem minden pontján illeszkedő Guantanamo-párhuzamot.
Aki ezek mögött nem talál koncepciót, gondolatot, üzenetet, vagy csak nem hallja meg a zenét, és az Operaházban először vezénylő Fischer Ádám zsenijét, ösztönösen fújjol a tapsrendben, akik viszont már a karigazgatót is kifütyülték (Kovaliknak nézve azt), lehet, hogy eleve csak fütyülni jöttek. Hamar kiderül: ha mostantól rendre kifütyülik a művészi tucatárut, akkor fejlődik a közönség és olyan lesz, mint Európa nagy részén, ha ez egyedi eset volt, akkor is biztosak lehetünk abban, hogy nyugati szél hozott friss levegőt az Operaházba.
A folyosói pletykák szerint Kovalik előre megmondta, hogy ez lesz. Optimista volt. Netalán ő rendezte az egészet?
