Az esemény fényét emelte Gilbert De Greeve, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, valamint Philippe Dinkel, a genfi Zeneművészeti Főiskola igazgatójának ünnepi megemlékezése.
Kodály szerint "csakis művészi érték való a gyermekeknek!" A koncert, valamint a rá való felkészülés méltó volt erre a kihívásra. Gouel-Erdélyi Klára, a Studio Kodály Zeneiskola igazgatója szakmailag hatalmas kockázatot vállalt, amikor arra kérte Perényi Miklóst, hogy segítsen be a lelkes, ám amatőr növendékzenekar munkájába. Végül azonban a különböző kultúrák, beszélt és zenei nyelvek egymásra találtak a közös felkészülés során, s a genfi zeneiskolás csapat Kodály Magyar rondóját önmagát meghaladó, a legkényesebb igénynek is megfelelő művészi színvonalon adta elő.
A gordonkaművész szólóban Bach G-dúr szvitjét és Kodály Szólószonátáját játszotta, Kodály Epigrammáiban és Kodály-Bach d-moll prelúdium és fúgájában pedig fia, a tehetséges ifjú zongorista, Perényi Benjamin volt a partnere. Ő tizenöt éves, csupán kettővel kevesebb, mint az apja volt, amikor a műsor zárószámaként elhangzó Szólószonátát tanulta első kézből, a zeneszerzőtől. Perceken átívelő zenei gondolatok, az elsőtől az utolsó pillanatig gondozott hangok, feszültség és líra élettel teli szimbiózisa és nem utolsó sorban hazai áthallások a magyar fülek számára egy nemzetközi városban: a közönség állva ünnepelte a ráadásként játszott C-dúr szvit néhány tételét.
"Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég" - írja másutt Kodály. De tegyük hozzá: egy ilyen hangverseny azért erősen rásegít.
