Kodály Zoltán Emlékdíj Baross Gábor karnagynak

Zene

Baross Gábor

A Magyar Művészetért Díj kuratóriuma Kodály Zoltán Emlékdíjat adományozott Baross Gábornak, az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar vezető karnagyának Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művésznek Kodály Zoltán születésének 125., halálának 40. évfordulóján. Kodály Zoltán - az ELTE volt diákja, később díszpolgára - elméleti és gyakorlati tevékenysége méltán vívott ki számára előkelő helyet Magyarország és az egész világ zenetörténetében.

Baross Gábor 1930-ban, Budapesten született. 1948-ban beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karára, mellette zenei tanulmányait részben a budapesti konzervatóriumban, részben magánúton végezte. 1953-tól 1964-ig a Magyar Állami Népiegyüttesnél előbb korrepetitor, majd karmester, később a zenekar művészeti vezetőjeként dolgozott. 1948-ban megalapította a Bartók Béla Énekkart, majd 1957-ben az Egyetemi Koncertzenekart. Mindkét együttest megalakulása óta ő vezeti.

Baross Gábor nagy figyelmet szentel a XX.századi zenének: számos magyar és külföldi kompozició ősbemutatóját vezényelte. Zeneszerzőként jelentősek a Magyar Rádió és Televízió számára készített népdalfeldolgozásai. 1971-ben elnyerte a Liszt Ferenc díjat, 1980-ban az érdemes művész címet. 1990 óta a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke.