Gálakoncertek a Debreceni Egyetem hangversenysorozatában

Egyéb

 A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar által szervezett, jövő tavaszig tartó zenei rendezvények 2012 októberében kezdődnek meg. Ezalatt az idő alatt meghatározó programjai lesznek a város és régió kulturális életének. Az Universitas Debrecen Hangversenysorozat huszadik alkalommal várja a közönséget, a jubileum alkalmából nemcsak sztárvendégek, de az elmúlt időszak legsikeresebb művészei, együttesei is színpadra lépnek. A Konzervatóriumi Esték hangversenysorozat nyolc kamarazenei koncertből álló programmal jelentkezik az új évadban.
 
dr. Duffek Mihály, a DE Zeneművészeti Kar dékánja a következőképpen összegzi a hangversenysorozatot: ?A Szatmárnémeti Filharmonikus Zenekar 2012. október 10-i koncertjével kezdődik meg az Universitas Debrecen Hangversenysorozat. Az elmúlt húsz évben a legtöbbet koncertező művészpáros, Ránki Dezső és Klukon Edit előadásában francia zeneszerzők művei szólalnak meg négykezes zongoraesten. Emlékezetes hangversenynek ígérkezik Mahler II. szimfóniája is 2013. január 26-án: az előadói apparátus nagysága miatt a koncert helyszíne a debreceni Főnix Csarnok, ahol a Debreceni Kodály Kórus, a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar, a Kodály Filharmonikusok Debrecen mellett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara is közreműködik. Az est karmestere, a magyar közönség által jól ismert és méltán nagy népszerűségnek örvendő Kobayashi Ken-Ichiro. Kettős ünnepi alkalomra készülünk 2013. február 4-én, amikor a húsz éves Universitas hangversenysorozat keretében az ötvenéves évfordulóját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar ad hangversenyt az Aulában?.
 
?A Konzervatóriumi Esték hangversenysorozatban 2012. november 13-án szólóként ritkán hallható hangszer, a mélyhegedű kap főszerepet: Szűcs Máté, a Berlini Filharmonikus Zenekar szólistája ad hangversenyt a Zeneművészeti Kar Liszt-termében. A fiatal művész Debrecenben született, karrierje is innen indult Belgiumon át Németországig. Az eddigi években méltán nagy sikert aratott szaxofon koncertek sem hiányozhatnak az új évadban: Lars Mlekusch osztrák művész, a Bécsi Zeneakadémia tanára kapott meghívást, aki az európai, új-zélandi, thaiföldi, japán, tajvani és amerikai koncerttermek után Debrecenben kínál különleges élményt játékával 2012. november 24-én. Ebben az évadban rendhagyó időpontban jelentkezik a SONUS Ütőhangszeres Együttes december 31-én. Vendégeikkel együtt önfeledt szórakozásra várják a kicsiket és nagyokat, akik kellemesen, jó hangulatban szeretnék eltölteni az év utolsó estjét? ? mutat rá a Konzervatóriumi Esték különlegességeire dr. Váradi Judit főiskolai docens.
 
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar az általános iskolás gyermekek részére ismeretterjesztő élménykoncerteket rendez 2012. októbertől 2013. februárig Hang-Játék-Zene címmel, melyben Bartók Béla és Kodály Zoltán művei alapján a népzenével, Hámori Máté karmester interaktív előadása nyomán pedig Mozart életével és munkásságával ismerkedhetnek meg a legfiatalabbak, akik szokatlan ?zeneszerzés-órán? is részt vehetnek.
 
(Forrás: Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok)
(Fotó: Zeneszalon.hu)