Különleges kötet Liszt Ferenc Krisztus oratóriumáról

Zene

(MTI) - Eckhardt Mária, a Liszt Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója, a Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia című kötet szerzője a keddi budapesti bemutatón a Liszt-életmű csúcspontjaként beszélt a Krisztus oratóriumról.
    

Elmondta, hogy a zeneszerző a rendkívül sikeres oratóriumból kiemelt két zenekari tételt, elkészítette és ki is adatta kétkezes és négykezes zongoraátiratukat. A Hintergesang an der Krippe (Pásztorok éneke a jászolnál) címmel szereplő tétel kéziratát a zeneszerző egyik legkedvesebb magyar növendékének, Juhász Aladár zongoraművész-zeneszerzőnek ajándékozta.
    
Mint azt Eckhardt Mária megjegyezte, Juhász Aladár jól olvasott lapról, mivel technikailag is kitűnő partnernek bizonyult, Liszt szívesen muzsikált vele. A tanítvány négyszer is elnyerte a Liszt jubileumi ösztöndíjat és a centenáriumon, 1911-ben fellépett az ünnepi emlékhangversenyen.
    
A négykezes zongoraátirat kézirata Juhász Aladár egyik rokonától került a hetvenes években a magyar Liszt Ferenc Társaság birtokába, majd Hamburger Klára főtitkár jóvoltából a Régi Zeneakadémián, Liszt utolsó budapesti lakhelyén kialakított emlékmúzeumhoz.
    
Az albumból az olvasó nemcsak azt tudhatja meg - a Kiss László által különös gonddal tervezett-gondozott fakszimile kottalapok alapján -, hogy milyen volt Liszt kézírása, hanem megismerkedhet a Krisztus oratóriumhoz kapcsolódó, az emlékmúzeum gyűjteményében fellelhető más történeti dokumentumokkal is.
    
Eckhardt Mária a Krisztus oratórium kapcsán felhívta a figyelmet a World Liszt Day elnevezésű kezdeményezésre, amelynek keretében Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján, október 22-én a világ számos hangversenytermében felhangzik majd az emblematikus kompozíció.