Újabb kötettel gazdagodott a neves magyar zeneművészeket bemutató írások sora: Lukács Ervin karmesternek, a Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatójának életét és munkásságát Várkonyi Judit öntötte emlékiratformába. Az Operaházban rendezett könyvbemutatón a szerző elárulta: szinte könyörögni kellett a mesternek, hogy hadd születhessen meg a könyv, végül a hosszas unszolás meghozta a gyümölcsét. Elmondta: úgy érzi, minden olyan témát sikerült körüljárniuk, amely a zenerajongókat és a civil közönséget egyaránt érdekelheti.
Lukács Ervin bevallása szerint élete történéseinek körülbelül egy ezrelékére emlékszik, a zenére viszont tisztán: bármikor, egy pillanat alatt képes felidézni egy-egy általa dirigált zeneművet. A karmester hozzátette: most először beszél olyan dolgokról nyíltan, amelyekről korábban sohasem. A bemutatón például felidézte a zeneiskolával való első találkozását, amikor a Hófehérke és a hét törpe című Disney-film megtekintése helyett szülei a Fodor-zeneiskolába vitték, aminek eredményeképpen egész este keservesen sírt - a zenével való némileg tragikus első találkozás azonban láthatóan szerencsés végkifejletet eredményezett. Kalandos élete során Lukács Ervin orvostanhallgatóként futballbírói igazolványt is szerzett, majd a Zeneakadémia karmesterképző szakán Somogyi László keze alatt sajátította el a mesterség csínját-bínját. Később ő maga is kamatoztatta tudását a tanári pályán: "műhelyéből" olyan neves karmesterek kerültek ki, mint Hamar Zsolt, Szabó Sipos Máté, vagy Héja Domonkos.
Mesterei között találjuk Kodály Zoltánt, aki meghatározó befolyást gyakorolt a fiatal Lukácsra: a kötetben erről egy mosolyogtató anekdota is tanúskodik. A fotókkal gazdagon illusztrált, izgalmas és tanulságos olvasmány egyaránt szól a zenerajongóknak és azoknak, akik csak érdeklődnek a "maestro" kivételes munkássága iránt. "A karmesternek minden zenésznél mindent jobban kell tudnia, mert régen rossz, ha a feje vezénylés közben benne van a partitúrában ahelyett, hogy a partitúra volna a fejében" - emeli ki a kötet fülszövege a Magyar Állami Operaház örökös tagjának ars poeticáját, amely példa lehet nemcsak a karmesterek, de a más szakmát űzők számára is.
Lukács Ervin nemzetközi karrierjének kiindulópontja az 1962-es Római Nemzetközi Karmesterverseny első díjának elnyerése volt, amit számos külföldi fellépés követett. Többek közt a Japán Filharmonikus Zenekar első állandó vendégkarmestereként hatalmas siker kíséri pályáját, Bartók-Pásztory-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, majd Kossuth-díjjal tüntették ki.
