1840 júniusában IV. Frigyes Vilmos személyében műkedvelő uralkodó került a porosz trónra. Az ő nevéhez fűződik a berlini művészeti élet újjászervezése, valamint az Akademie der Künste megalakítása is. A Berlini Művészeti Akadémiába sikerült a kor legjelesebb művészeit és tudósait megnyernie: Ludwick Tieck lett a színházi ügyek felelőse, Peter Cornelius a festészeté, a Grimm testvérek pedig az irodalom területén kaptak fontos szervezői feladatokat. Az uralkodó a zenei élet felpezsdítésével a korabeli német zene egyik meghatározó egyéniségét, Felix Mendelssohnt (1809?1847) bízta meg. 1841 tavaszán egy évre szóló szerződést kötött az akkor harminckét éves komponistával, s erre az időtartamra a busás jövedelemnek számító 3000 tallérban állapodott meg vele. Mendelssohn az elkövetkezendő esztendőben kivételesen felhagyott rendkívül aktív előadói tevékenységével, melyet a Lipcsei Gewandhaus Zenekarának élén hat éve folytatott (az októbertől márciusig tartó évad alatt húsz koncert!) és amellyel Lipcsét a korabeli Európa egyik zenei központjává tette. Mivel IV. Frigyes Vilmos egyik legfőbb törekvése a görög dráma újjáélesztésére irányult, a zeneszerző feladata elsősorban színpadi művekhez való kísérőzenék írása volt. Első megbízatása Szophoklész Antigonéjának megzenésítésére szólt, amely egy Tieck rendezésében színre kerülő előadás keretében csendült fel. A berlini udvarban a görög drámákhoz írt kísérőzene fogalma legtöbb esetben szinte csak a kart foglalkoztató jelenetekre korlátozódott. Mivel Racine drámájában ? mely szintén görög mintákon alapul ? a felvonások végén, mintegy azokat összekapcsolandó kap szerepet a kórus, a zene az egyes felvonások fináléjaként is funkcionál. Ezeket Mendelssohn eredetileg női karra írta meg ? mivel a francia drámaszerző elképzelései szerint a kar Lévi törzsének leányaiból áll ?, de később vegyeskarra fogalmazta át. Az Atháliához írt zene is a 19. század első felében keletkezett kísérőzenék jellegzetes tételtípusaival él, így szerepel benne nyitány, hangszeres közjáték ? a papok negyedik felvonás előtti harci indulója ? és melodráma is. Ez utóbbi a romantikus operáknak is kedvelt műfaja volt, de egy színdarab esetében különösen praktikus megoldásnak bizonyult, hiszen míg a színész a szerepének megfelelő szöveget szavalta tovább, a zenekar a ?háttérben? kísérte őt. Ezek a tételek általában misztikus hangvételűek, s ilyen az atmoszférája annak a jelenetnek is, amelyben Joád, a főpap megjósolja a Megváltó eljövetelét. Ezt az előérzetet hivatott erősíteni a hallgatóban ?Vom Himmel hoch da komm ich her? kezdetű korál trombitán való megszólaltatása is. Egyébként is jellemző, hogy Mendelssohn csöppet sem kíván ? mai szóval élve ? historikus lenni, így legtöbbször a protestáns korál hangzásvilágához folyamodik a Krisztus előtti kilencedik században játszódó dráma kísérőzenéjében. Számára ? akárcsak a többi, 19. század első felében alkotott romantikus zeneszerzőnek ? ez jelentette a ?régi? zenét.
