Mint Haydn korában

Zene

A koncerteket a kastély talán legpompásabb helyiségében, a Díszteremben tartják. Haydn, aki 1766-tól 1790-ig állt Eszterházy "Fényes" Miklós szolgálatában, s ott is lakott a kastélyhoz tartozó, ma is álló Muzsika-házban, összességében több mint száz szimfóniát alkotott: legtermékenyebb a hatvanas években volt, ekkor írt szimfóniáinak száma meghaladja a negyvenet, a hetvenes években már csak huszonötöt, a nyolcvanas években huszonhármat, élete utolsó előtti évtizedében pedig tizenkettőt. Fertődön ötvennél több Haydn-szimfónia született tehát, köztük a híres Búcsú szimfónia 1772-ben, melynek utolsó tétele közben a zenészek egymás után elhagyják a pódiumot.

"Amit ma számunkra a klasszikus stílus - mindenekelőtt a szimfónia és a vonósnégyes - jelent, az döntő részben itt, a világ zajától távol, Haydn keze alatt kovácsolódott ki" - mondják a zenetörténészek. Haydn személye Eszterházát rövid ideig az európai magaskultúra egyik centrumává tette. Ezt idézi fel már évek óta a komponistára emlékező koncertsorozat, melynek "minifesztiválja" idén az Orfeo három hangversenye.

A zenekart 1991-ben Vashegyi György alapította Budapesten, amely nevét Monteverdi L'Orfeo-jának első teljes magyarországi előadása után vette fel. Az együttes hivatásos zenészekből áll, akik más hazai és külföldi zenekarokban is fontos szerepet töltenek be zenekari tagként vagy hangszeres szólistaként. Az Orfeo a legkiválóbb autentikus megszólaltatója a régi zenei kompozícióknak hazánkban. Vashegyi György vezénylete alatt több alkalommal születtek hazai "ősbemutatók" korabeli hangszereken előadva. A zenekar az Esterházy-kastélyban egyébként ezúttal is azzal a hangszeres létszámmal muzsikál, mellyel anno Haydn koncertezett Eszterházán évtizedeken át.

A pénteki estén a 31. számú Hornsignal, illetve a 63-as La Roxelane szimfóniát adják elő. 2-án, szombaton a 72., D-dúr, illetve a 69-es Laudon következik a sorban. Az utolsó hangversenyen az Orfeo Zenekar a 34., d-moll, s a 39-es g-moll szimfóniát mutatja be. Nem kétséges, a siker most is hasonló lesz, mint az előző években. Az egyik korábbi koncertjükről így írt a kritikus: "A magyar Haydn-fesztivál arculatát legmarkánsabban Vashegyi György alakítja. Maga nevelte együttesei, a korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus élén minden évben szenzációs hangversenyeket ad. Olyan felfedező erejűeket, amelyek a Haydn-zene kutatójának szívét is megdobogtatják. Vashegyi fiatal magyar vonósai ma bárhol felléphetnének XVIII. századi repertoárjukkal."

A korhű hangszereken játszó együttes egyébként két hét múlva visszatér Fertődre - ekkor a hat "Párizsi" szimfóniát szólaltatják meg a bécsi klasszika első mesterétől. De előtte, a 8-9-ei hétvégén két kamarakoncertre kerül sor énekes szólistákkal és a Tokyo-Budapest Ensemble-lal.