Mobila nem mond semmit

Tele volt minden valamirevaló oldal és portál azzal, hogy a Csodálatos mobilvilág nézői ne kapcsolják majd ki mobiltelefonjaikat, aktív résztvevői lesznek az előadásnak, ilyen még nem volt, az életünket meghatározó mobilt bevezették a magas művészetekbe, egyszerre lesz Márta István darabjának bemutatója interaktív show és concept art. Ehhez képest mit kaptunk?

Lehetne, kellene is azon elmélkedni, hogyan változatta meg a kommunikációt, a mindennapokat, a kapcsolatokat a mobilkommunikáció, a mobil megjelenése. Nyíri Kristóf az egyik mobilcég támogatásával létre is hozott egy nagyon komoly eredményeket elérő, komoly tanulmányokat közzétevő projektet e tárgyban. A Globális társadalom és lokális kultúra a hálózottság korában című tanulmánya lehetett volna az az alap, amire az opera története épül. Ehelyett, illetve minden előzetes ajánló ellenére egy experimentális darabot, egy literaturopert kapunk helyenként ötletes zenékkel. Egy olyan előadást, amit kifejezetten kínos lett volna bekapcsolva felejtett mobillal végigülni.

Márta István operájának tulajdonképpen csak az első öt perce volt inter és aktív, valóban szellemes, az utána következő mintegy ötven perce pedig csupán egy unalmas modern opera. Aki a beharangozókat olvasta, azt még a szereplők neve is meglephette: nem volt ebben egy fia Mobila, Sam Sung, Motor Rolla, senki sem nyögte be, No ki a'?. Egyetlen szavát se szabad komolyan venni annak, aki azt írta: "globális mobiltelefon-opera" lesz ez majd, "multikulturális vizuális elemekkel énekesekre, színészekre, balett- és zeneművészekre". Hiszen nem voltak balettbetétek és multikulti vizuális elemek. Ha csak azt nem minősítjük annak, hogy darab elején Tóth János Hermész-jelmezben egy trapézon ingott a nézők feje fölött, áttörve egy Blackberry-plakáton és a főtámogató magenta logóján. Elvégre ez az attrakció, ha akarom, összeköti az ókori Athént a telekommunikáció uralta Pesttel, és annyiban még a globalizáció is beleerőltethető a képbe, hogy a reklámozott készüléket számos helyen, még az Óperenciás-tengeren túl is használják. Hermész igen egyszerű, könnyen blattolható áriájában a térerőért rebegett el imát. Kétségtelen, amit hasonló tárgyban az EmilRulez! elkövetett, viccesebb volt, frappánsabb, erőteljesebb, még ha a dallam mögé nem is állt oda az operaházi tagokból álló zenekar.

A mobil aktiválásával a nézők részt vettek a nyitány megszólaltatásban. A reklámozni szándékozott készüléket egyébként vagy háromszáz néző - igazolvány ellenében - magához vehette és használhatta. (Kimenő hívásról azonban nem volt szó.) Tagadhatatlan: igen erős volt e telefonokkal elkövetett nyitány. Mindenki, aki hozzájutott a kis mobilcsodához, beindíthatta magánál a nyitányt. A színház légterében a mobilcsengőhang-imitációk, a néhány hangból felépülő, teljesen a véletlenre épülő hangmontázzsá megszólaló, egymásra halmozódó zenék furcsa, de egyáltalán nem kaotikus kánonná álltak össze. Ezalatt a pesti gangos házat és annak lakóit mutató, vetített háttér előtt felsorakoztak a szereplők. Feléjük terítette ki szárnyát a térerő angyala. A mű főszereplője egy professzor, akinek kutatási területe éppen ugyanaz, mint a fentebb emlegetett Nyírié. Azon agyal naphosszat - mint egy gyengécske, de erőteljesen előadott áriából kiderült -, hogyan változtatta meg az emberi kapcsolatokat a mobil megjelenése. (Derecskei Zsolt egyébként kiválóan énekelte nem könnyű szerepét.)

A mobil memóriájában tárolt adatok mindent elárulnak rólunk: merre járunk, kik vagyunk, kik a barátaink, hol vásárolunk és mennyiért. Valóban, a CLC csoportnál dolgozók a cellainformációk alapján mindig be tudják azonosítani, hogy egy mobilhasználó hol tartózkodik éppen. Főhősünk felesége mobiljának cellainformációit kéri le, és megdöbbenve tapasztalja, hogy az asszony, akitől már teljesen elhidegült. Vitáik egyre alattomosabbak és mérgesebbek. A nő minden nap ugyanabban a házban köt ki, és ott egy órát legalább eltölt, mobilját kikapcsolja. Megcsal a ribanc! - kiállt föl Derecskei. A főszereplő pár kapcsolata menthetetlennek tetszik. A professzort már ledér nők is csábítgatják.

A lakás indusztriál minimál, a Mátrix című filmben látható monitoron feltűnő fekete háttér előtt futó zöld adatmező előtt üldögél. Mivel a háttér oly sokszor feltűnt már - utalva a film alaptézisére, mely szerint mi mindannyian egy mátrixban élünk, életünk adatok halmaza, kikalkulált élet -, e díszletelem minimum közhelyesnek nevezhető. Asszonya ebből a lakókörnyezetéből alig lép ki. Bezárva érzi magát, a férfi foglyának. Szikora János végiggondolt, a darab szövegénél sokkal többet adó rendezése jól adja vissza a széthullott kapcsolat légkörét.

A történet azonban teljesen kitér a nyitány alatt felvázolt világból, és akkor siklik ki, amikor kiderül, a feleség - Frankó Tünde nagyszerűen játssza a nehéz szerepet - a nőgyógyászhoz járt, mert terhes. (Felhívnám egyébként a szöveget jegyző Szálinger Balázs figyelmét arra, hogy egy nő, még ha - veszélyeztetett - terhes is, nem jár minden nap nőgyógyászhoz, az orvosnál várakozva pedig általában legfeljebb elnémítja mobilját.)

Nem a mozgásokkal, még csak nem is a képi elemekkel van a baj, hanem az alig elégséges történettel, az értelmetlen és használhatatlan librettóval. A szöveggel, ami nem elég szellemes, és nem elég érdekes. A darab szatíra: a szövegek túlstilizáltak; a szerző a veretesebb görög drámák fordításának komolyságát elegyíti a - grand - bulvár nyelvével. De hiába derül rajta a néző, az egyáltalán nem vicces.

Márta István zenéje, a szöveghez hasonlóan, paródiákból áll össze. A zeneszerző a szatírához mindenképpen illő eszközökkel él: magyar nótát, Alban Berg-operákat, Astor Piazzola-szerzeményeket, tangókat, popdalokat parodizál, zenéjében számos remek hangszerelési és szerkesztési ötlet van. De mindezek elsikkadnak, ki sem látszanak a szinte mindent benövő, megvadult gazként burjánzó szövegből.

Szennai Kálmán igyekezett kézben tartani a zenekart: a zene sokszínűségét sikerült visszaadnia. Nem neki, nem az énekeseknek, de még csak nem is a rendezőnek, róható fel, hogy bár úgy gondolom, minden kortárs operának szurkolni kell, ennek a szponzorált blöffnek nem tudok.

2010. október 9. - Új Színház

Csodálatos mobilvilág - a Magyar Állami Operaház, az Új Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál közös produkciója

Zene: Márta István

Librettó: Szálinger Balázs

A Hír angyala: Tóth János

A férfi: Derecskei Zsolt

A feleség: Frankó Tünde

Az anya: Fülöp Zsuzsanna

A lelkiismeret: Ambrus Ákos

A Jó: Nemes Wanda

A Rossz: Bánsági Ildikó

Vezényel: Szennai Kálmán