A nagyszerű Integro pesti premierje

Zene

Márciusban volt Pécsett az ősbemutatója az Integro/Grandeur című lemezen (BMC) hallható műveknek, hiszen a zenekervezető jazzegyüttese és a Pannon Filharmonikusok együtt játsszák ezeket a darabokat. De a felvételtől eltérően, amelyen a kvintett állandó szaxofonosa, a szupertehetséges Bolla Gábor hallható, ezen az estén a világhírű amerikai szaxofonos, Rick Magitza lesz a koncert sztárvendége.

Fekete-Kovács Kornél zeneszerzőként vonzódik a szvitekhez, a nagyobb formákhoz, ez a lemez nem az első olyan ciklus, amelyen kisebb témák, számok nagyobb művé állnak össze. Ez érthető, hiszen trombita (és más rézfúvós hangszerek) szólistájaként jazz, pop és egyéb műfajokban lemezek és koncertek tucatjain közreműködik évente, hangszerelései és improvizációi különböző előadók és együttesek előadásait gazdagítják. Zenevekarvezetőként pedig első, még fekete trombitával felvett szerzői lemeze óta kísérletezik, dolgozik azon, hogy a modern jazz kisegyüttes hangzását tökéletesítse. Mindemellett a magyar jazz történetének big band fejezetébe örökre beírta a nevét, ő alapította a Budapest Jazz Orchestrát is, és miután a zenekarral különváltak útjaik, létrehozta a Modern Art Orchestrát. Mindkét zenekar felvételei lemezre játszották korábbi darabjait.

Az új, Integro/Grandeur címet kapott anyagon hatalmas apparátust hallunk: a Fekete-Kovács kvintettre és a Pannon szimfonikusokra együtt komponálta és hangszerelte új darabjait. Célja elsősorban az volt, hogy a szimfonikus jazz, vagyis a klasszikus zene és a mai jazz ötvözése Magyarországon (persze főleg lemezen) és világszerte (koncerttermekben) népszerű műfajában fejtse ki mondanivalóját. Különösen izgalmas a rézfúvósok számára "szent" Händel-repertoár kortárs jazz feldolgozása.

Ezt leszámítva a több mint 90 percnyi zenei anyag Fekete-Kovács Kornél saját kompozícióiból áll. Hosszú zeneszerzői (feltehetően még hosszab hangszerelői) folyamat és előkészítő munka után 2009 novemberének végén rögzítették az anyagot. A produkció tavaly év végén jelent meg, a Budapest Music Center adta ki. Az idén februári Fonogram díjátadón a lemez megnyerte műfaji kategóriáját. Az április 15-i, Művészetek Palotája-beli pesti bemutatón az eredeti felállástól eltérően Rick Margitza amerikai szaxofonosal egészül ki a szólisták sora.

Margitza egyáltalán nem ismeretlen a magyar közönség előtt, idestova két évtizede jár ide koncertezni, a Merlin Jazzklubban mutatkozott be saját együttesével. A detroiti születésű, 49 éves szaxofonművész kiváló iskolákban tanult: Berklee College of Music, Loyola University, New Orleans, stb. Pályáját a Maynard Ferguson-, majd az Airto Moreira-Flora Purim zenekarokban kezdte. Az áttörést az hozta meg számára, hogy 1988-tól Miles Davis együttesében játszott, három örökbecsű albumon közreműködött: Amandla, Live Around The World, Live In Montreaux. Az elsősorban szólistaként ismert szaxofonos zeneszerzőként is neves, és tanárként is aktív. Számos kisebb kompozíciója mellett komponált szaxofonversenyt és két szimfóniát. 

Április 15, 19:30
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 

Fekete-Kovács Kornél Kvintett (Fekete-Kovács Kornél - trombita, Szakcsi Lakatos Róbert - zongora - Soós Márton bőgő, Mohay András - dob), km.: Rick Margitza (szaxofon), Pannon Filharmonikusok, vezényel: Kovács László, hangversenymester: Bujtor Balázs

Műsor:
Fekete-Kovács Kornél: 8:45 AM/PM
Fekete-Kovács Kornél: Childhood 'round 2000.
Fekete-Kovács Kornél: Secret Code
Fekete-Kovács Kornél: Roaming
Fekete-Kovács Kornél: Stayin' Alone
Fekete-Kovács Kornél: Händel With Care
G.F.Händel - Fekete-Kovács Kornél: Antonio