"Üljön mellénk!" szólt a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek felhívása, amelyet lelkes amatőrökhöz, zenebarátokhoz intéztek, hogy velük kiegészülve csendüljön fel a december 22-i karácsonyi gálakoncerten Händel Halleluja tétele a Messiás című oratóriumból. A korábbi, hasonló kezdeményezéstől eltérően - amikor Kodály Psalmus Hungaricus című művét adták elő zenebarátok segítségével - nem volt előválogató, így szép számban jelentkeztek elsősorban énekesek, de tíz muzsikus a hangszeresek becsületét is megmentette. Érkeztek határon innen és túlról, jelentkeztek fiatalok, felnőttek, idősebbek egyaránt. A legfiatalabb résztvevő Babics Noémi volt, aki mindössze tizenegy éves hegedűsként vágott bele a furcsa feladatba. Ugyanis a két össz-, majd a főpróba és koncert során nemcsak ízelítőt vagy szöveges magyarázattal kísért bemutatót kaphattak a résztvevők: az első pillanattól fogva a legsűrűjét kaptuk a zenekari játéknak.
A csütörtöki próba eleve fél órás csúszással indult, majd amikor bemehettünk a 6-os stúdióba, rohamtempóban átrendeződött a zenekar, hogy a vendégek kapjanak széket, kottaállványt és egy zenekari tagot is maguk mellé, aki segít az eligazodásban. Annyira futotta az időből, hogy eljátszottuk néhány megállással a tételt, elhangzott egy-két rövid és tömör instrukció Stephen D'Agostino karmester hamisíthatatlan amerikai akcentusával. A "Here we go!" és a "Let's go from tizenegy!" utasításokat is azonnal le kellett reagálni, amely egy olyan ember számára, aki először vagy nem éppen sokadszor játszik zenekarban, nem lehetett egyszerű feladat. Az én segítőm, Búza Ilona is villámgyorsan lekövette a koncertmester által írt vonásokat, szorgalmasan bejegyezte a kottába azokat, így másnap naprakészen érkezhettem a sokkal nyugalmasabbnak ígérkező második próbára.
A pénteki munka során D'Agostino beállította a dinamikákat, a karaktereket, kipróbáltunk egy-két tempóváltást, majd a próba végeztével számos vendéggel és a zenekari taggal is volt alkalmam beszélgetni. Noémi édesapjától megtudtam, hogy a kislány a tanárai szerint is nagyon tehetséges, továbbá ő, mint műszaki végzettséggel és gyakorlatias gondolkodással bíró szülő, minden lehetőséget szeretne megadni a lányának, hogy rutint szerezzen és később zenei pályára léphessen. Ágoston Bence, a tizennégy éves trombitás még gondolkodik, hogy zenész legyen, Gödöllőre jár, és nagyon szeret focizni. Elmondása szerint rendszeresen játszik zenekarban, de ilyen nagy együttesben még nem fújt. Sokat segítettek neki a szólamtársai, többek között abban, hogy elmondták, hogy rövidebb hangokat játsszon, mert az Olasz Kultúrintézet visszhangos akusztikával bír, ezért a pregnánsabb hangindítás ott jobban szól. Egy másik hegedűs lány, Varró Zsuzsanna Kolozsvárról települt nemrég Budapestre, a General Motorsnál dolgozott és mint nemrég zenei főiskolát végzett hangszeres, tanárként szeretne elhelyezkedni. Azért jelentkezett az Ülljön mellénk! felhívásra, mert nagyon szeret muzsikálni és ahol csak teheti játszik, mert nem tud zene nélkül élni. Pribojszki Pálné a középgenerációhoz tartozik, titkársági ügyintéző a Budapesti Műszaki Egyetemen, tanult énekelni, a Fővárosi Énekkar tagja, a zene az élete része. A kolléganője "nevezte be" a koncertre és nagyon élvezi, hogy ilyen magas színvonalú együttesben, profik között énekelhet.
A zenebarátok tehát élvezettel muzsikálnak a hivatásosok között, de vajon mit szólnak ehhez a zenekari tagok? Krumné Párkányi Katalin helyettes koncertmester szerint (aki a Halleluját vezette, mert Bányai Ildikó koncertmester e produkció erejéig énekessé avanzsált) nagyon jó hatással van rájuk a sok fiatal, a számos új közreműködő. Játszottak már Zeneakadémistákkal is, akik zenekari gyakorlat keretében kerültek hozzájuk és mindenki pozitív tapasztalatokkal gazdagodott. Bányai Ildikó elmondta, hogy a zenebarátok felpezsdítik a zenekari játékot, új színt hoznak, így sok szeretettel látják őket, ő maga pedig azért "állt át" az énekkarba, mert nagyon szeret énekelni. Sokszor mondogatta neki az egyik tanára, hogy csak az lehet jó hangszeres, aki jól énekel, hiszen a dallamformálást, a tagolást, a zenei lélegzést csak így lehet megtanulni.
Elérkezett hát a koncert napja, amikoris az egész nap szakadó hó ellenére a közönség szép számban jelent meg az Olasz Kultúrintézetben, és a fellépők is sikeresen megérkeztek az esti hófúvásból a gyönyörűen feldíszített koncertterembe. Bach Karácsonyi oratóriumának részletei Somos Csaba vezényletével egycsapásra karácsonyi hangulatot teremtettek, majd Honegger Karácsonyi kantátája emelte tovább a hangulatot immár Stephen D'Agostino dirigálásával, majd következett az est fénypontja, Händel Halleluja című tétele. Nem történt semmiféle misztikus dolog, csoda vagy varázslat. Miközben játszottam, csak a rendet éreztem a maga egyszerűségében, az erőt, a magasztosságot, a hitet abban, hogy létezik valaki, aki a Királyok Királya, a Lordok Lordja és aki karácsonykor született... Aki kereste, az megtalálhatta tehát az ünnepet Händel zenéje által, s aki még mindig a fenyőfát cipelő, mogorva emberektől zsúfolt villamoson vagy a bevásárlóközpontok üzletei között bolyong, netán a karácsonyi vásárokon sürög-forog, az hallgasson a szlogenre: Ülljön mellénk! Vagy inkább üljön le egy pillanatra a mézeskalácstól illatozó sütő elé, a játékokkal játszadozó kisgyereke mellé vagy foglaljon helyet szerettei társaságában egy puha párnákkal kirakott karosszékben. A karácsony olyannyira csak karnyújtásnyira van tőlünk, hogy akár azt is mondhatnánk: halleluja, halleluja...
images0_2db531d5b06742408ace65590d3ba7f2 images1_2db531d5b06742408ace65590d3ba7f2
