Országos művészeti hangadó Győrött

Zene

(MTI) - A multikulturális mintaprogram célja az elfogadásra, együttélésre, együttműködésre nevelés a művészetek segítségével.  A magyar MUS-E sajátossága, hogy a veszélyeztetett sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű alsó tagozatos általános iskolásokhoz szól, programjaival az ő szellemi fejlődésüket segíti - mutatott rá az egyesület főtitkára. 
    
A pénteki eseményre négyszáznál több kisiskolást várnak Zalaegerszegről, Baracskáról, Budapestről, Győrből és Győrújbarátról. A résztvevők délelőtt közös, zenei ihletésű képzőművészeti alkotást készítenek a győrújbaráti gyermektáborban: klasszikus zenét hallgatnak fülhallgatón keresztül, s a zene inspirációjára festett mozaikokat végül óriásképpé rakják össze.
    

akos_by_tamtim_freeblog_hu.jpg
Ákos

Az élményszerző program délután gálakoncerttel folytatódik, amelyen fellép Ákos, St. Martin, valamint Varga Viktor, MC DC és Kovács Gergely zongorista, aki 15 évesen a Zeneakadémia hallgatója  - tette hozzá Tímár Andor.
    

A MUS-E programot Yehudi Menuhin indította el az Európai Unió égisze alatt 1993-ban, A világ kulturális fejlődésének évtizede elnevezésű UNESCO-projekthez kapcsolódva. Menuhin alapgondolata szerint a művészet és az iskola egymás kölcsönös gazdagításának eszközévé válhat. Ennek elérése érdekében az iskolákban hivatásos művészek autentikus módon adják át azokat az ismereteket, amelyek révén a kisdiákok aktívan részt vesznek a közösségi munkában, ami segíti kreativitásuk kibontakoztatását.
    
Ma már tíz európai ország mintegy 400 iskolájában alkalmazzák a MUS-E programot, több mint 50 ezer gyerek bevonásával, 700 művész közreműködésével. Magyarországon 1994-ben indult el a MUS-E nemzeti program a Magyar Zenei Tanács vezetésével. 2001-ben jött létre a MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület, amely a program hivatalos szerve, koordinátora, a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány magyar partnerszervezete. 
    
A magyar MUS-E program beindulása óta több száz kisdiákkal foglalkoztak éveken keresztül. Többen közülük kiváló eredménnyel végezték el az általános iskolát, illetve gimnáziumot, és számos kulturális, illetve közismereti versenyt nyertek. A hazai programot Baracskán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Győrújbaráton és Zalaegerszegen alkalmazzák.