A középdöntőbe 12-en jutottak be, köztük öt fiatal magyar zongoraművész: Balázs János, Demény Balázs, Namoradze Nicolas, Takáts Márton és Taraszova Krisztina. Rajtuk kívül három orosz, egy ukrán, egy koreai, egy japán és egy brit versenyző méri össze zongoratudását a Vörösmarty utcai Régi Zeneakadémián. A szerdán és csütörtökön zajló középdöntőkben a zongoristáknak dalokat is kell kísérniük. A döntőket, ahová hat versenyző kerülhet, szombaton és vasárnap a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében rendezik. A díjkiosztó és a gálakoncert szeptember 19-én, hétfőn lesz ugyanott a verseny győzteseinek és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának részvételével.
    

A Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen 32 évesnél fiatalabb művészek vehetnek részt. A zsűri 14 ország 70 fiatal zenésze, köztük 23 magyar zongorista jelentkezését fogadta el korábban. A megmérettetést végül 53 versenyző kezdte meg az elődöntőkben, köztük 17 magyar induló volt.
    
A versenyzőknek kizárólag Liszt-műveket kell bemutatniuk, de a darabok kiválasztásánál szinte teljes szabadságot élveztek.