Egy olyan világban, ahol oly sok embert gyötörnek nap mint nap válogatott kínok, menedékként szolgálhat Kate DiCamillo "meseregényecskéje", a Cincin Lovag Legendája. (A kicsinyítő képző egyáltalán nem a mű értékére, inkább terjedelmére vonatkozik.) Az írónő biztos kezű zsonglőrként három különböző idősíkon játszódó történettel dolgozik, melyeket a könyv végére bravúrosan egy nagy mutatvánnyá varázsol. Mindeközben az érzelmek olyan széles skáláját használja, hogy az ember érzelmi hullámvasúton érzi magát. A szereplők, habár klasszikus mesei régmúltban élnek, mégsem tipikus mesehősök; senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Akad olyan is, aki az egyik oldalról fokozatosan kerül át a másikra. Végeredményként az olvasó elérzékenyülve és emelkedetten csukja be a könyvet, melyet Timothy Basil Ering überbájos illusztrációi tesznek remekművé. Ez a szívhezszóló mese azon kevés irodalmi alkotások közé tartozik, amely a felnőtteket ugyanúgy magával ragadja, mint a gyerekeket, vagy, ha úgy tetszik, minket is újra gyermekké varázsol - mindezt úgy, hogy nem próbálja rózsaszín cukormáz alá rejteni az élet valójában nem is olyan omlós piskótáját.
Kate DiCamillo: Cincin Lovag Legendája - egy kisegér, egy hercegnő, egy kis leves és egy orsó vörös cérna története (Könyvmolyképző Kiadó, 2008)
images0_85f3bc9d0e024cac8dcf032d7c4ddff3 images1_85f3bc9d0e024cac8dcf032d7c4ddff3
