Szvjatoszlav Richter magyarországi koncertjei 14 cd-n

Zene


szvjatoszlavrichter_by_hermuz_hu_szalayzsolt.jpg
 Szvjatoszlav Richter (Szalay Zoltán felvétele)

(MTI) - Az MR3-Bartók Rádió és a Budapest Music Center (BMC) közös gondozásában megjelenő kiadvány keddi sajtótájékoztatóján Farkas Zoltán, az MR3 főszerkesztője felidézte, hogy a Magyar Rádió Szvjatoszlav Richter első, 1954-es zeneakadémiai fellépésétől az utolsó, 1993-as budapesti Grieg-koncertjéig rögzítette a huszadik század egyik legnagyobb muzsikusának szinte mindegyik hangversenyét.

   
"A menedzsmentnek és nekem személy szerint is fontos, hogy az új művészeti produkciók életre hívása mellett a felbecsülhetetlen értékű archívumot minél jobban bevonjuk a napi műsorkészítésbe, de értékeit más módokon, a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé tegyük. Így került sor arra, hogy mintegy másfél éves kemény munkával előkészítsük a Richter-album megjelenését" - hangsúlyozta Such György, a Magyar Rádió elnöke.
   
Ránki Dezső, aki a kiadvány ajánlását is írta, elmondta: a majdnem negyven évet felölelő anyag összeállításánál sok szempont adódott, például hogy létezik-e egy adott műből jobb felvétel. Jónak tartja, hogy az album időrendi csoportosításban készült el. Ránki Dezső a megjelenés időpontját is kitűnőnek véli, hiszen - mint rámutatott - a lemezpiacon jelenleg nincs ilyen átfogó, Szvjatoszlav Richter korai koncertjeitől csaknem az élete végéig ívelő hangzó anyag. "Ez a doboz a maga nemében egyedülálló, Richter munkásságának esszenciáját lehet így kézbe venni" - emelte ki. "Azt hiszem, bátran mondhatom sokunk nevében, hogy gyerekkorunktól kezdve évtizedeken át Richter koncertjei jelentették számunkra a legnagyobb zenei élményt" - fűzte hozzá a Kossuth-díjas zongoraművész.
   
Gőz László, a BMC vezetője úgy fogalmazott: hosszú időt csak a hanganyag felújítása vett igénybe és a megegyezés az örökösökkel, ami azonban nagyon kooperatív módon folyt. Az egyik korongra hetven percnyi világpremiernek számító anyag került - ezt lehet, hogy később külön is megjelentetik. Bár a BMC főként magyar kortárs zenével foglalkozik, ennek a lehetőségnek egyszerűen képtelenség volt ellenállni - jegyezte meg, hozzátéve, hogy mivel a Magyar Rádió készítette a felvételeket, Richter pedig szívesen és gyakran koncertezett Magyarországon - hatvan hangversenyt adott itt, ebből huszonnyolc szólóestet Budapesten - így magyar vonatkozásúnak is mondható a kiadvány.
   
Gőz László elmondta: a BMC a világ minden részébe el fogja juttatni a válogatást. Ahogy idén az Eötvös-lemezüket jelölték Midem Classical Awardsra, reméli, jövőre ez a doboz lesz a legjobbak között.
   
A 14 cd-t tartalmazó boxhoz Papp Márta írt kísérőszöveget, aki Perédi Márta mellett a cd-k anyagának szerkesztésében is részt vett. A digitális hangrekonstrukciót Komesz Zsolt készítette.