Újuló Zeneakadémia

Zene

A Zeneakadémia

A kormány éppen egy évvel ezelőtt, 2007 júliusában fogadta el a Zeneakadémia felújítására benyújtott javaslatot. A "Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten" elnevezésű infrastruktúra-fejlesztési projekt ütemtervét az intézmény tavaly novemberben hozta nyilvánosságra. A projektben érintett épületek rekonstrukciója a részletes műszaki és gazdasági hatástanulmányok elkészítése után, a támogatási szerződés aláírását követően indulhat.

A Zeneakadémia 2008. július 11-én kötötte meg az uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt előkészítési szakaszára vonatkozó támogatási szerződést a Regionális Programok Irányító Hatósága képviseletében eljáró Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságával. Ez a közel 370 millió forintos támogatás teszi lehetővé, hogy a projektet teljes körűen előkészíthessék a végleges támogatási szerződés megkötésére.

A közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott tervezőkkel - az MNDP Építőművészeti Kft.-vel, valamint a Mányi Építész Stúdió Kft.-vel - 2007. december végén és 2008. január elején kötöttek szerződést. Az általuk elkészített építési engedélyezési tervdokumentációkat az illetékes tervzsűrik kimagasló színvonalúnak ítélték, és azokat engedélyezésre javasolták az eljáró építésügyi hatóság felé. A Liszt Ferenc téri műemlék épület építési engedélyét az eljáró első fokú építési hatóság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2008. június 19-i határozatával megadta. Ugyancsak maradéktalanul teljesítették a követelményeket a tervezők a Wesselényi utcai épület esetében is: az építési engedélyt az eljáró első fokú hatóság, Budapest VII. kerület Erzsébetváros jegyzője 2008. április 14-én megadta, az engedély május 14-én jogerőre emelkedett.

A tervek szerint a Wesselényi utcai épület felújítása még idén, a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciója pedig 2009 őszén kezdődhet el. Ennek eredményeképp az adminisztratív feladatoktól megtisztuló, több mint ezer négyzetméterrel bővülő központi zenepalota kizárólag a magas színvonalú képzésnek és a hangversenyzésnek ad otthont. "Reményeink szerint a legkorszerűbb technikai fejlesztések hatására egyre több kiemelkedő tehetségű külföldi diák választja majd a Liszt Ferenc téri épületet Alma Materének, s intézményünk az európai muzsika zarándokhelyévé válhat." - mondta el dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora.