Jaap Schröder a historikus régizene-játék igazi nagy öregje. Sokoldalú muzsikus: szólistaként, koncertmesterként, kamarazenészként egyaránt kiváló. Pályája során számos vonósnégyest vezetett, ezek közül a mintegy harminc éve alakult Quartetto Esterházy talán a legfontosabb. Emellett több jelentős helyen tanított és tanít ma is. (A fertődi Haydn-fesztiválnak is visszatérő vendégprofesszora.) Ha nem tévedek, a Skálholt-vonósnégyesben is tanítványaival játszik együtt. Ez nagy előnyt jelenthet egy kvartett hangzásának kialakításakor, hiszen a tagok ugyanannak az iskolának a neveltjei. A keddi koncerten viszont inkább hátránynak hallottam ? no nem azt, hogy az izlandiak tanárukkal együtt játszanak, de a mintegy negyven éves korkülönbséget mindenképp, amely a primáriust a többiektől elválasztja. Schröder ugyanis ? akármennyire is nem látszik rajta ? jövőre már a nyolcvanadik évébe lép. És jóllehet nem csak fiatalosságát látva, de játékát hallgatva is letagadhatna úgy húsz évet, azért az intonáció kisebb-nagyobb pontatlanságai, a nem mindig megszólaló hangok bizony elárulják, hogy már nincs technikai képességeinek a maximumán. Számomra a hangverseny első száma tartogatta a legnagyobb meglepetést, ugyanis Boccherini op. 32/6-os A-dúr vonósnégyesét nem ismertem. Azt is bevallom, elvárásaimhoz képest pozitívan csalódtam: az itáliai mester művét igazán élvezetes, sokszínű, meglepetésekben gazdag kompozíciónak hallottam. Talán még érdekesebb lett volna a műsor, ha az 1780-ban írt darabot Haydn ugyanebben az időben papírra vetett op. 33-as kvartettjei követik. Ehelyett azonban két korábbi Haydn-vonósnégyes követezett, az op. 9/2-es Esz-dúr és az op. 17/5-ös G-dúr darab. Mindkét műben kifejezetten szólisztikus szerephez jut a Haydn által eredetileg Luigi Tomasini számára írt prímhegedű szólam. Ez a hangzásarányok kiegyenlítetlensége miatt az Esz-dúr vonósnégyes első tételében érvényesült legkevésbé: a másik három hangszer meglehetősen erőltetett dinamikája miatt Schröder szólama nem tudott kiemelkedni a szövetből. A tétel előadását ráadásul kissé vontatottnak és nagyon ?szájbarágósnak? éreztem: valahogy iskolásnak tűnt, hogy minden harmóniai fordulatot, frazeálást és tagolópontot nagyon ?meg akartak mutatni?. Ezáltal a tétel elveszítette gördülékenységét és eleganciáját. A Haydn-vonósnégyesek lassútételeit éreztem a hangverseny legsikerültebb részeinek. Az Esz-dúr kvartett lassújában Schröder szabadon deklamáló hegedűszólóját, a G-dúr darabban drámai erejű hangszeres recitativóit kellett megcsodálnom. A zárótételekkel kapcsolatban azt figyeltem meg, hogy ahhoz, hogy igazán jól hassanak ezek a remekül megírt gyors finálék, és hogy minden haydni poén igazán ?üljön?, az előadóknak fölényes biztonsággal kell uralniuk a zenei anyagot. Ez a fölényes tudás hiányzott talán a Skálholt-vonósnégyes játékából, ezért az egyébként jól megválasztott, élénk tempók előadásukban kissé túlhajszoltnak, a zenei történések némileg kontrollálatlannak hatottak.(2004. augusztsu 31. VII. ?Haydn Eszterházán? Fesztivál; Fertőd, Esterházy-kastély ? Boccherini: A-dúr vonósnégyes, op. 32/6; Haydn: Esz-dúr vonósnégyes, op. 9/2; G-dúr vonósnégyes, op. 17/5; km.: Skálholt-vonósnégyes: Jaap Schröder, Rut Ingolfsdóttir, Svava Bernhardsdóttir, Sigurdur Halldorsson)
