Zenei varázslat ősztől tavaszig a Debreceni Egyetemen

Zene

Rohmann Imre lányával, Rohmann Ditta gordonkaművésszel nyitja meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának szeptember 13-án induló hangversenysorozatát, amely májusban Kumoi Masato japán szaxofonművész fellépésével zárja az évadot. A debreceni zenei színtér kiemelt kulturális eseményének, a Konzervatóriumi Estéknek a palettája a legszínesebb zenei kirándulást teszi lehetővé, ahol világszerte ismert muzsikusok ugyanúgy színpadra lépnek, mint az egyetem művésztanárai és tehetséges hallgatói.

?Arra törekszünk idén, hogy többféle hangszercsoportot tudjunk bemutatni a közönségnek, az új évadban vonósok, ütősök, rezesek, fafúvósok és énekesek egyaránt fellépnek? ? mondja a koncepció lényegét Dr. Duffek Mihály dékán. ?A sorozatban ünnepi hangversenyen emlékezünk meg Liszt Ferencről októberben, majd novemberben a kiváló Kossuth-díjas zeneszerző, Vajda János kamarazenei műveiből hallhat a közönség ízelítőt. A farsangi időszak kezdetén a SONUS Ütőhangszeres Együttes várja műsorával az érdeklődőket. A program minden évben igazi kuriózumnak számít. Márciusban két debreceni operaénekes ad közös hangversenyt: Bódi Marianna partnere Haja Zsolt, aki az elmúlt évadban az Armel Operaverseny kiválóságaként megosztott második díjat kapott a Legjobb Férfi Előadó kategóriában. A Zeneművészeti Kar tavasszal hangversennyel tiszteleg születésének 120. évfordulója alkalmából Lajtha László zeneszerző, népzenekutató előtt? ? ad bepillantást a színes programba Dr. Váradi Judit művészeti menedzser.

Novemberben kezdődik a népszerű Universitas Hangversenysorozat, melynek ifjúságbarát műsorában a West Side Story, a Varázsfuvola és Beethoven hegedűversenye egyaránt megtalálható. A 2012 májusában záruló sorozat Liszt Ferenc emlékére két hangversenyt rendez: november 15-én a Zeneművészeti Kar zongoraművészei adnak közös koncertet a kar Liszt termében, majd a Debreceni Egyetem Aulájában a Zeneművészeti Kar szimfonikus zenekara, kórusai és ifjú, tehetséges szólistái előadásában hallhat a publikum különleges programú hangversenyt Liszt oratórikus műveiből. Februárban a Miskolci Szimfonikus zenekar előadásában igazi slágerdarabok szólalnak meg, márciusban pedig első alkalommal vendégszerepel a hangversenysorozatban a világ élvonalbeli együttesei között számon tartott Budapesti Vonósok Kamarazenekar. A májusi záróhangversenyen színpadra lép a Debreceni Filharmonikus Zenekar a debreceni származású Gál Tamás vezényletével.

A közoktatás tanrendjéhez igazodva ezúttal is megrendezi a DE Zeneművészeti Kar az általános iskolásoknak szóló Ifjúsági Hangversenyeket, melyek 3 előadás során vezetik be a legfiatalabb korosztályt a zene világába. Az októberben kezdődő programban a gyerekek megismerkedhetnek a szaxofonnal, népszerű filmzenéket hallhatnak a kar Rézfúvós és ütős együttesének előadásában, valamint kosztümös meseopera keretében az Ezeregy éjszaka egyik humoros történetét láthatják.