Kamel Daoud Goncourt-díj AFP.jpg

Az algériai történelem sötét időszakát ábrázoló regényért járt idén a Goncourt-díj

Kamel Daoud író kapta hétfőn a rangos francia irodalmi kitüntetést, a Goncourt-díjat Houris (Hurik) című művéért, amely 1992 és 2002 között játszódó, Algéria történelmének „sötét évtizedén” alapuló fikciós regény.

„Ebből a könyvből megtudható, mit élnek át az emberek abban az országban. Azért születhetett azonban meg, mert eljöttem Franciaországba. Ebben az országban leltem meg az írás szabadságát” – fogalmazott az 54 éves francia-algériai író a párizsi díjátadón.

Franciaország „olyan ország, amely megvédi az írókat” – mondta Kamel Daoud, aki a „szabadszájúsága” miatt kényszerült arra, hogy elhagyja Oránt, ahol korábban dolgozott. Párizsba utazott, ahol felvette a francia állampolgárságot.

A tavalyi díjazott, Jean-Baptiste Andrea francia regényíró romantikus műve, a Veiller sur elle (Bánjatok vele figyelmesen) című regény után az idén a Goncourt Akadémia egy politikusabb fikciót választott. A Gallimard Kiadó gondozásában megjelent Houris bemutatja az Algéria egyik sötét korszakával kapcsolatos szenvedéseket, elsősorban a nőkét. „A regény megmutatja, hogy a valóság megfigyelésében megnyilvánuló művészi szabadságában az érzelmekkel telített irodalom hogyan rajzolja meg egy nép történelmének elbeszélése mellett az emlékezet egy másik útját” – mondta Philippe Claudel, a Goncourt zsűrielnöke.

Az Algériát 1991 és 2002 között sújtó, a hadsereg és az iszlamisták között vívott polgárháborúban mintegy 200 ezer ember, köztük sok ezer polgári személy vesztette életét. Az Houris (a hurik a muzulmán hit szerint a Paradicsomban élő csodálatos lények, az igazhívők jutalmazására szolgálnak a paradicsomi kertekben) sötét hangvételű regény Aube, egy néma nő sorsáról, akinek egy iszlamista vágta el a torkát 1999. december 31-én. Narrátornak egy nőt választva Kamel Daoud regénye először Oránban játszódik, ahol a sötét évtized alatt újságíróként dolgozott, majd az algériai sivatagban, ahová Aube visszatért a családjához. 

A Franciaország és Algéria között amúgy is feszült viszony miatt a Gallimard-t megkérték, hogy ne vegyen részt az algíri nemzetközi könyvkiállításon november 6. és 16. között. A döntés nagy vihart keltett. Az Houris-t nem adhatták ki Algériában, mert ott törvény tiltja, hogy bármely mű említést tegyen az 1992–2002-es polgárháborúról. 

A szerző megköszönve a díjat csodálatosnak nevezte, hogy mindamellett, ami most a világban zajlik, egy olyan írót tüntettek ki, aki a háborúról ír. A kiadó, Antoine Gallimard üdvözölte a szerző által felvállalt „politikai és civil szerepet”. 

Ez is érdekelheti

Díjat alapítottak a mesterséges intelligencia segítségével készült könyveknek

Az elismerést a matematikus, fizikus és vallásfilozófus Blaise Pascal után Prix Pascal de Littérature IA díjnak nevezték el, amelyre bárki pályázhat francia nyelvű szöveggel.

Angol sci-fi, kortárs olasz irodalom és ukrán illusztrátorok az őszi PesTexten

Novemberben érkezik a PesText fesztivál őszi kiadása, amelyen Didier Eribon, Guzel Jahina, Federica Manzon, Tankó Timea és qntm mellett izgalmas ukrán, szlovák és lengyel szerzők lépnek fel november 12–14. között a Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Hogyan szólal meg magyarul A nagy Gatsby? – A FORDÍTVA első epizódja Fitzgerald klasszikusát járja körül

Fényűző partik, pezsgő, jazz és egy titokzatos milliomos, aki mindent megtenne azért, hogy visszaszerezze a szerelmet, amelyet egyszer már elveszített. F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regénye a húszas évek Amerikájának csillogó felszíne mögött a társadalmi különbségek, az önáltatás és az elérhetetlen álmok történetét meséli el. De hogyan szólal meg ez a világ magyarul, és mi változik, amikor a regény lapjairól a filmvászonra kerül? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Kultúrapont FORDÍTVA című minisorozatának első epizódja.

Járjuk be a popkulturális pagonyt Micimackóval!

1926 októberében jelent meg a Micimackó, „természetesen ebben az esetben... mindez csak azt jelenti…” – írhatnánk így, „micimackósan” –, hogy 2026 a centenárium éve. Az ünneplés már el is kezdődött, mi pedig egy térképet nyújtunk át – ahogy A. A. Milne is tette a kötete előzékében –, de ezúttal a popkulturális pagony térképét.