(MTI) – Összesen tizenöt ilyen ülőalkalmatosságot tettek ki a lengyel fővárosban azokra a helyekre – így a királyi várba vezető útra -, amelyek valamilyen módon kötődnek a zeneszerző életéhez – mondta Jerger Krisztina, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettese. Hogy melyik pad Chopin melyik darabját játssza el gombnyomásra, azt a rájuk szerelt kis táblákon tüntették fel.
Az egész városban egyébként egységes dizájnnal, piros-fehér lengyel nemzeti színre épülő plakátokon, transzparenseken hirdetik a Chopin-bicentenárium eseményeit.
A magyar intézethez közeli Nemzeti Filharmónia épületében naponta két koncertet tartanak – délután 5-kor és este 9-kor -, az utcákon műsorfüzeteket osztogatnak, az állami televízióban pedig beszámolnak a külföldi Chopin-eseményekről, például a koreai Chopin-versenyről, ahol az énekesek lengyelül adták elő a zeneszerző dalait. A mozikban a róla vagy vele kapcsolatos filmeket nézhetik meg az érdeklődők – sorolta Jerger Krisztina.
Beszámolt arról is, hogy Varsóban a zeneszerző születésének 200. évfordulójára megnyitották az új, kibővített Chopin Múzeumot a belvárosi Palac Ostrogskich-ban. A zeneszerző életét és munkásságát interaktív módon, a XXI. századi technika segítségével mutatják be.
Chopin születésnapjának pontos dátumakor, március 1-jén hétfőn a Nemzeti Operaházban ünnepi koncertet adtak Chopin műveiből a Lengyel Filharmónia Szimfonikus Zenekara Antoni Wit vezényletével.
Miért lehetséges, hogy Sebestyén Márta neve még azok számára is ismerősen cseng, akiktől az autentikus magyar népzene vagy a táncházmozgalom legtöbb eseménye távol áll? Miért babonáz meg minket egy tiszta, természetes énekhang a mai, kevésbé letisztult zenei környezetben is?
1923. május 28-án született Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző, a múlt századi kortárs zene kimagasló alakja és egyik legnagyobb újítója. A centenárium alkalmából a világ több országában is megemlékezéseket tartanak.
A ma 75 éves Presser Gábor születésnapja alkalmából kísérletet teszünk a lehetetlenre: zenész-zeneszerzői életművének legjobbjai közül válogattunk össze tíz dalt, a teljesség igénye nélkül bár, de elévülhetetlen alkotói pályájának valamennyi legendás korszakát felelevenítve.
A világ számottevő kulturális intézményei mind megemlékeznek Ligeti György zeneszerző születésének 100. évfordulójáról, korunk egyik legizgalmasabb alkotójáról. A Pannon Filharmonikusok május 30-i pécsi koncertjét Ajtony Csaba, kanadai–magyar karmester vezényli.
Adatvédelmi áttekintés
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.